Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bán István


orgona

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1975

 
1975-ben született Budapesten. Az ajánlott, zongora mellett eltöltött évek után 1990-ben Peskó Györgynél kezdett orgonálni, amelyet folytatott egyetemi tanulmányai mellett is. 1999 óta szeretett tanára utódjaként a Budavári evangélikus templom orgonistája. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Biotechnológia és Molekuláris Genetika szakán megszerzett diplomája után a zene és az orgona iránti szeretete Bécsbe vezette, ahol felvételt nyert a Bécsi zeneművészeti Egyetemre, Peter Planyavskyhoz. Jelenleg hatodéves hallgatója az Orgonaművész és az Egyházzene szakoknak.

Zenei tevékenységének és egyházzenei képzésének, érdeklődésének fontos kiegészítője a kóruséneklés. 2002 óta tagja a bécsi székhelyű, világhírű Arnold Schönberg kórusnak. A rengeteg a capella-, kamara- vagy nagy aparátust igénylő zenekari oratórikus művekkel, valamint operaprodukciókkal eljutott Európa leghíresebb koncerttermeibe, templomaiba (pl. a londoni Royal Festival Hall, a bécsi Musikverein, a berlini Konzerthaus, a pisai Székesegyház), illetve gyakori résztvevője csodálatos koncerteknek, díjnyertes CD-felvételeknek a Concentus Musikus, a Wiener Philharmoniker, a Mahler Chamber Orchester és a European Chamber Orchester oldalán, Nikolaus Harnoncourt, Claudio Abbado, Daniel Harding és Erwin Ortner vezetése alatt.

Állandó kántori szolgálata mellett rendszeresen koncertezik országszerte mind Magyarországon, mind Ausztriában, többek között a budavári Mátyás-templomban és a bécsi Stephansdomban. Maga is szervezője orgonakoncerteknek, egyházzenei esteknek. Repertoárjának fontos részét képezik az egyházzene irodalom ritka, orgonára és szólóénekre írott elhanyagolt ékkövei, mely műveket szívesen kutat fel és tűz koncertjei műsorára. A 2005/2006-os évadtól több európai nagyvárosba nyert orgonakoncert meghívást.