Lőte Enikő
zongora
Születési hely
Zirc
Születési dátum
1944
Lőte Enikő zongoraművész-tanár 1969-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián Bächer Mihály osztályában. A végzősök számára rendezett Nagy-díj versenyen II. helyezést ért el. A hetvenes években két hosszabb külföldi tanulmányúton vett részt: a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban egy évig tanult Lev Vlaszenko irányításával, majd Rómába kapott ösztöndíjat, ahol a Santa Cecilia Akadémián Carlo Zecchi zongoraművész és karmester meghívásának eleget téve, a Maestro által vezetett Corso di Perfezionamento művészképzőt látogatta.
Itthon első szólóestjén Schubert műveket játszott. Az Országos Filharmónia szólistájaként számtalan szóló- és kamaraesten szerepelt Budapesten és vidéken, valamint a Magyar Rádió hangversenyein. Nagy sikerrel lépett fel Olaszországban, Belgiumban, Németországban, Csehországban, koncertezett Moszkvában, Tallinnban, Szentpétervárott, a bostoni Kodály Intézetben és a párizsi Magyar Intézetben. Kamarapartnere volt többek között Kovács Dénes, Perényi Eszter, Botvay Károly, Kincses Veronika, Kertesi Ingrid, Pintér Ilona Eszter.
Ötven évig tartó pedagógiai tevékenységét 1970-ben kezdte a Bartók Konzervatóriumban. 1987-től egyetemi adjunktus, 2004-től a Zeneakadémia egyetemi docense. Itt szerezte meg a DLA fokozatot is, W. A. Mozart zongoraszonátáinak előadásmódja című disszertációjával. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktoriskolájának munkájában jelenleg is aktívan részt vesz.
Repertoárján a bécsi klasszikus mesterek kompozíciói, Schubert művei, a német romantika zeneszerzőinek lírai darabjai, s mai magyar szerzők alkotásai szerepelnek. Önálló lemezén Liszt, Bartók és Károly Róbert zenéi hangzanak fel.
2014 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi tagja. Tanári munkáját Apor Vilmos emlékéremmel jutalmazták. 2019-ben Életpálya-díjban, 2022-ben és 2023-ban az MMA Életút-díjában részesült.