Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szűcs Lóránt


zongora, cseleszta

Születési hely
Miskolc
Születési dátum
1939

 
1939. szeptember 12., Miskolc - 2012. február 5. Budapest

Zongoraművész, tanár. Zenei tanulmányait 1948 és 1955 között Szűcs Ilona irányította. 1955-ben nyert felvételt a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára ahol Wehner Tibor növendéke lett. Kamarazenét Mihály Andrástól tanult, ezen kívül magántanulmányokat folytatott Hernádi Lajos zongoraművésznél is. 1960-ban kapta kézhez diplomáját. 1960 és 1980 között az Országos Filharmónia szólistája.

1961-től 1969-ig alma materében zongorakísérő, 1969-től 2009-ig kamarazenét tanított a Zeneakadémián, 1978-tól egyetemi tanári rangban. 1980-tól 2000-ig korrepetitorként a Magyar Állami Operaházban dolgozott.

Évtizedeken át számos hangversenyen működött közre, nevéhez hanglemezek és rádiófelvételek sokasága fűződik, mindenekelőtt a kortárs zene területén. Alapító tagja volt a Mihály András vezette Budapesti Kamaraegyüttesnek. Az együttessel és önállóan is, számos új zeneművet mutatott be, főként magyar szerzők kompozícióit, de Webern, Schönberg, Alban Berg műveit is gyakran szólaltatta meg.

Sziklay Erika – aki másfél évtizeden keresztül kamarapartnere volt, így emlékezik: nagyszerű zongorista volt, jelentős szólistajövő előtt állt, de felmérte, mennyire idegen tőle a céltudatos karrierépítés, saját magáért soha egy lépést sem tett, így – sokunk szerencséjére – a kamarazene területén találta meg méltó helyét, és néhány év alatt a legkeresettebb és legmegbecsültebb kamramuzsikusok egyike lett. Koncertek százain léptünk fel, rádió- és hanglemezstúdiókban, hazai és külföldi fesztiválokon. A klasszikus és romantikus repertoár mellett számtalan kortárs művet mutattunk be, köztük Darmstadtban a két előadó számára szinte emberfeletti nehézségeket támasztó Kurtág-művet, a Bornemissza Péter mondásait. Sokat tanultam tőle én is. Elsősorban azt, hogy mennyire elengedhetetlen a kottahűség. Egy jól megkomponált műben nincsen felesleges hang, felesleges szerzői előírás. A kottaképet, a művek szerkezetét kell megfejteni, megérteni és kellő alázattal betartani. Minden próbánk alapos, lényegre törő és szellemi izgalommal teli volt: csak tökéletes felkészülés után lehet kiállni a pódiumra.

Hosszú időn át volt Perényi Miklós kamarapartnere. Liszt- és Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas.

Szirányi Gábor
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Kocsár Miklós: Repliche; Variazioni; Magányos ének (Lonely Song)
Papp L.: Dialogo; Meditációk (Meditations)
Hungaroton SLPX 11635 LP
1964 Mai magyar zene
(Hungarian Contemporary Music)
Hungaroton LPX 1227 LP
1965 Kadosa Pál: III. vonósnégyes Op. 52 / Három Radnóti dal / Hét dal József Attila verseire
(Pál Kadosa: String Quartet No. 3 Op. 52 / Three Songs on Poems by M. Radnóti / Seven Songs on Poems by Attila József )
Qualiton LPX 1235 LP
1965 Hungarian Contemporary Music (Farkas / Kadosa / Maros / Hidas) Qualiton LPX 1273 LP
1967 Contemporary Hungarian Music Hungaroton LPX 1298 LP
1969 Bozay Attila: Quartetto per archi, Op.9; Variazioni per pianoforte; Op.10; Papírszeletek, Op.5; Pezzo concertanto, Op.11; Pezzo sinfonico, Op.13
(Bozay, Attila: Quartetto per archi, Op.9; Variazioni per pianoforte; Op.10; Paper Slips, Op.5; Pezzo concertanto, Op.11; Pezzo sinfonico, Op.13)
Hungaroton LPX 11412 LP
1976 Song Recital - Erika Sziklay (Berg/ Kadosa/ Webern/ Soproni/ Seiber/ Kapr) Hungaroton SLPX 11713 LP
1979 Bartók Béla & Kodály Zoltán: Hungarian Folksongs Hungaroton Első felvétel, LP
1995 Kurtág György művei
(Works by György Kurtág)
Hungaroton HCD 31290
2000 Bartók összkiadás - Zongoraművek I.
(Bartók Complete Edition - Piano Works I.)
Hungaroton HCD 31898-901 4 CD
2001 Psy: A cimbalom varázsa
(Psy: Charm of the Cimbalom)
Hungaroton HCD 32015
2001 50 éves a Hungaroton - Zongoraművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Pianists)
Hungaroton HCD 32088-90 3 CD
2021 Romantic Cello - The Essential Classics of Schumann, Dvořak, Chopin & Others Hungaroton HCD 32855