Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Pless Attila


zongora

Születési hely
Debrecen
Születési dátum
1964

 
Zenei tanulmányait nyolc évesen kezdte szülővárosában a Simonffy Emil Zeneiskolában Dr.Irinyi Tamásné, valamint a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Irmai Kálmán növendékeként. 1988-ban kiváló minősítésű diplomát szerzett Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tanárai Szegedi Ernő és Hambalkó Edit zongoraművészek voltak. Aktív résztvevője volt Sebők György, Dimitrij Baskirov és Rudolf Kehrer mesterkurzusainak.

Több nemzetközi zongoraversenyen vett részt (például: Seregno 1987, Parma 1992, Enna 1993, Aosta 1995). Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen 1986-ban a középdöntőbe jutott. Koncertezett Dániában, a Novi Sad-i Rádióban, Litvániában, az USA-ban, Kanadában, Olaszországban, valamint Németország és Magyarország több városában.

Tanítványai az országos zongoraversenyeken több alkalommal I. II. III., illetve különdíjat nyertek. (Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny - Békés-Tarhos, Országos Főiskolai Chopin Zongoraverseny - Szeged, Országos Főiskolai Zongoraverseny – Debrecen) Növendékei 1998-ban a Debrecen Városi Televízió által rendezett zongoraversenyen két kategóriában is I. díjat és Közönségdíjat nyertek. 1991-ben és 1993-ban s’Hertogenbosch-ban (Hollandia) megrendezett „European Junior Piano Festival”-on vettek részt tanítványai.

Több alkalommal mesterkurzust vezetett Osterburkenben. A Phoenix Kamarazenei Csoport alapító tagja és egyik vezetője, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Zongora Tanszékének docense. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata többször támogatta és jutalmazta zongoraművészi, és tanári tevékenységét. 1995-ben megkapta a „Junge Kunst in Europa” - díjat Debrecen testvérvárosában, a németországi Paderbornban.