Program

Átlátszó Hang 2025 | Filmklub - Az Infermental és az audiovizuális és térakusztikus kísérletek az 1980-as évekből

18:00
Könyvtár

Az Infermental magazin, ahogy azt az alcíme (The First International Magazine on Videocassettes) is büszkén hirdette, 1981 és 1991 között a világ első és – tehetnénk hozzá – egyben utolsó videókazettákon kiadott nemzetközi audiovizuális periodikuma volt. Ennek a kultúrtechnikailag meglehetősen szokatlan, – a kevés hasonló, de többnyire nem nemzetközi próbálkozástól eltekintve – majdnem párját ritkító formátumnak a pontos meghatározása nem magától értetődő feladat. Az Infermental ugyanis az 1980-as években egyszerre volt információs szolgáltatás, kommunikációs csatorna a világ alternatív médiaintézményei, -csoportosulásai és -szcénái között, a kortárs globális audiovizuális kultúra alternatív és művészi tendenciáinak egyfajta partikuláris látlelete („enciklopédia”), alternatív transznacionális gazdasági és terjesztési modell, és nem utolsó sorban egyfajta médiatechnológia kulturális mozgalom, hálózat, a maga korában sajátos „hype” jelenség is. Mai, retrospektív megközelítésben az Infermental egyfajta az internet korszaka előtti videómegosztó platformszerűség volt, amit a kortárs viszonyok között részben a lapkiadás, részben a videó- és filmforgalmazás kultúrtechnikáinak praktikáiba öltöztettek.

Az Infermental hazai jelentékenységét két tény adja. Az egyik, hogy Bódy Gábor volt a főkezdeményezője, akkori felesége Dr. Bódy Vera (Baksa-Soós Veronika) pedig a későbbi főszervezője a magazinnak. A másik, ebből következő pedig, hogy az Infermental fennállása során megjelent 10+1 lapszámban a Magyarországról beküldött videók száma erősen felülreprezentált volt az ország tényleges, késő kádárkori alternatív médiakulturális és videóművészeti szcénájához képest. Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretei között pedig az adja történeti aktualitását, hogy az Infermental lapszámok számos audiovizuális és térakusztikus technológiai kísérletnek, alternatív zenekarok videóklipjeinek is terjedelmet adtak. Így a jelenből visszatekintve az Infermental kazettakiadása értékes korarchívum is.

Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál filmklubja keretében az Infermentalról Keskeny András tart vetítéssel egybekötött előadást. Keskeny András az ELTÉ-n filmtudományt, a MOMÉ-n művészi fotográfiát, a berlini Humboldt Egyetemen kultúratudományt tanult. 2015 és 2018 között a Photo-Objects című interdiszciplináris kultúratudományi kutatási projekt munkatársa a Berlini Állami Múzeumoknál. 2017 és 2019 között a Humboldt Egyetem Kultúratudományi Intézetének óraadója. 2022 és 2024 között az ELTE több tanszékének és az Eötvös József Collegium Társadalomtudományi Műhelyének óraadója. 2024-től a Bielefeldi és Szegedi Egyetemek doktorandusza, disszertációs témája az Infermental médiakultúrtörténete. További kutatási területei: az 1970-es és 1980-as évek alternatív médiakulturális praktikái, a videóklipkultúra az 1980-as évektől napjainkig, ill. a kortárs audiovizuális kultúra kultúratudományi esztétikája.

Kurátor:
Dargay Marcell
Kaincz Orsolya

Moderátor:
Dargay Marcell

Előadók:
Keskeny András


A program az Ernst von Siemens Musikstiftung és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A programra a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, a vetítésre maximum 80 jelentkezőt tudunk fogadni. Regisztrálni a papp.krisztina@bmc.hu email címen lehet, határidő: 2025. január 27. 12:00. Mind a sikeres, mind a sikertelen regisztrációról válaszlevelet küldünk.

2025 január 27 hétfő