Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Fábián Márta


cimbalom

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1946

 
8 éves kora óta cimbalmozik, 1956-tól 4 évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. A Bartók Béla Szakközépiskola cimbalomszakán 1964-ben, a Tanárképzőben Gerencsér Ferenc növendékeként 1967-ben szerzett diplomát. A Budapest Táncegyüttes cimbalmosa 1967 és 73 között, de emellett kapcsolatba került a kortárs zenével, népzenei és régi zenei felvételeket készít, valamint filmzenékben játszik. 1973-ban a Berlini Komische Operhez szerződik, ahol a Felsenstein rendezte Kodály Háry Jánosában játszik. Majd elkészíti első szólólemezét a Cimbalom Recitalt. Ekkor már dolgozik Mihály Andrással, illetve Kurtág Györggyel, akinek 3 művét játssza el ezen a bizonyos első lemezen. Az album 1977-ben elnyerte a Francia Lemezakadémia Nagydíját. 1974-től 20 éven keresztül a Filharmónia szólistája.
Számos mű ősbemutatója fűződik nevéhez, kortárs magyar és külföldi szerzők műveit állandóan repertoárján tartja (Kurtág, Maros R., Kocsár, Ránki, Láng, Szokolay, Petrovics, Hidas, Sáry L., Vántus, Balassa, Hollós, Vajda, Maros M., Eötvös, Zimmermann, Dutilleux, Boulez, Holliger, Schnebel, Huber, Petric, André Bon, Wittinger, Liza Lim). 1994 óta mintegy húsz alkalommal játszotta Eötvös Psychokosmosának számára írt cimbalomszólóját nagy zenekarral a szerző vezényletével Európa szerte. Dorátival 10 alkalommal játszott; Washingtonban, Detroitban és Firenzében, Abbadóval a G. Mahler Ifjúsági Zenekarral és a Berlini Filharmónikusokkal; Boulezzel az Ensemble Intercontemporainnel és az Ensamble Modernnel; a Junge Deutsche Philharmonieval; a Süddeutsche Radio Orchesterrel; az O.R.F. Szimfonikus Zenekarával; a BBC Szimfonikus Zenekarral; a Hilversumi Rádió Kamarazenekarával; a Chamber Orchestra of Europe-val; a brüsszeli Monnaie zenekarral; a Szombathelyi Szimfonikus zenekarral; a Budapesti Fesztiválzenekarral. Olyan karmesterek irányítása alatt dolgozott, mint E. Leinsdorf, R. Frühbeck, de Burgos, K. Melles, L. Hager, Vásáry T., Kocsis, Imbal, Ashkenazy, Ferencsik, Lehel, H. Zender, I. Metzmacher, J. Nott, M. Caridis, M. Stenz, O. Sallaberger, A. Ligeti, J.P.Saraste, Neeme Jarvi, Olivier Cuendet.
Játszott duóban gitárral, trióban fuvolával és gitárral, illetve fuvolával és csellóval, valamint megalakulásától megszünéséig a Budapesti Kamaraegyüttes tagja volt. Járt Mexikóban, USA-ban, Izlandon, Európa szinte valamennyi országában, játszott Sevillában a Világkiállításon, Egyiptomban, Izraelben. Visszatérő vendége Európa rangos fesztiváljainak: Holland Fesztivál, Varsói Ősz, Berlini, Velencei, Helsinkii, Zágrábi, Müncheni Biennálék, Wien Modern, Salzburgi Ünnepi Játékok, szombathelyi Bartók Szeminárium, Avignon, Festival d’Automne (Paris), PROMS (London), I.G.N.M. Fesztivál Graz, Athen; Welt Musik Tage Essen, Mondsee Festival, VII. Kurtág Fesztivál, Milano stb. Mesterkurzusokat is tart fiatal zenészeknek. 10 önálló és húsznál több közreműködői lemeze van különböző lemeztársaságoknál (Hungaroton, Harmonia Mundi, Erato, Sony stb.).

Díjak
1979 Liszt-díj
1988 Érdemes Művész
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Kocsár Miklós: Repliche; Variazioni; Magányos ének (Lonely Song)
Papp L.: Dialogo; Meditációk (Meditations)
Hungaroton SLPX 11635 LP
1978 Mai magyar cimbalomművek
(Contemporary Hungarian Cimbalom Music)
Hungaroton SLPX 11899 Saját
LP
1979 Mai magyar művek cimbalomra
(Contemporary Hungarian Cimbalom Music 2.)
Hungaroton SLPX 12012 Saját
LP
1980 Magyar cimbalommuzsika
(Hungarian Cimbalom Music)
Hungaroton SLPX 18062 Saját
LP
1990 Hollós Máté: Fölfelé hulló levelek éneke Pannon Classic PCL 8006
1993 Kurtág György: Dalciklusok
(Kurtág, György: Song Cycles)
Sony SK 53290
1995 Kurtág György művei
(Works by György Kurtág)
Hungaroton HCD 31290
1998 Eötvös Péter: Atlantis BMC Records BMC CD 007
1998 Kurtág György: Művek szoprán hangra
(Kurtág, György: Works for Soprano)
Hungaroton HCD 31821
2000 Bozay plays Bozay Hungaroton HCD 31936
2000 Kocsár Miklós: Repliche No.1; Évszakok zenéje; Repliche No.2; Kassák-dalok; Repliche No.3; Capricorn concerto
(Kocsár, Miklós: Repliche No.1; Music of the Seasons; Repliche No.2; Songs on Poems by Lajos Kassák; Repliche No.3; Capricorn concerto)
Hungaroton HCD 31959
2001 Psy: A cimbalom varázsa
(Psy: Charm of the Cimbalom)
Hungaroton HCD 32015 Saját
2003 Dalok és táncok a Vietórisz-kéziratból
(Songs and Dances from the Vietórisz Tabulature)
Hungaroton HCD 32133
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható