Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Káip Róbert


harsona

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1977

 
Káip Róbert 1977. március 1-én született Budapesten. Zenei tanulmányait a Budapesti X. kerületi Zeneiskolában kezdte 1984-ben, zongora tanszakon, ahol Kereskedő Tamás növendéke volt. 1989-től tanult harsonázni ugyanitt Pál Ildikó és Tamás Gábor irányításával. Középfokú tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte 1991-től 1995-ig. Majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett harsonaművészi és -tanári diplomát 2000-ben, tanára Hőna Gusztáv volt. 1999-ben részt vett Joe Alessi mesterkurzusán Leukerbadban a Svájci Rézfúvós Hét keretében.

Alapító tagja a Danubia Szimfonikus Zenekarnak, 1993-tól 2003-ig pedig a zenekar szólamvezetője. 1997 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első harsonása. 1997-től 2002-ig az Ensemble Pro Brass osztrák-magyar együttes, 1997-től 2003-ig pedig az Ewald Rézfúvós Kvintett tagja. Az Ensemble Pro Brass együttessel több CD-felvételt is készített. Állandó kisegítője 2004 óta a japán Orchestra Ensemble Kanazawa zenekarnak. 2005 és 2016 között a Corpus Harsona Kvartettben játszott.

1995-ben és 1999-ben a Balog-Zilcz Harsonaalapítvány által rendezett harsona-versenyen l. díjat nyert. Később, 2004-ben ugyanezen a versenyen zsűritagnak kérték fel.

Az Ewald Kvintett tagjaként számos versenyen részt vett és értek el dobogós helyezést:

1998, Narbonne: 7. Nemzetköti Rézfúvós Kvintett Verseny: 1. díj
1999, Moers: Nemzetközi Rézfúvós Kvintett Verseny: 3. díj
1999, München: Nemzetközi Jan Koetsier Rézfúvós Kvintett Verseny: 2. díj
1999, Passau: Nemzetközi Rézfúvós Kamarazene Verseny: 2. díj
2000, Bréma: Nemzetközi Trombitás Napok: 1. díj
2000, Jeju (Korea): 1. Nemzetközi Rézfúvós Kvintett Verseny: 1. díj
2001, Athens (USA): Nemzetközi Rézfúvós Kvintett Verseny: 2. díj
2001, Passau: Nemzetközi Rézfúvós Kamarazene Verseny: 2. díj
2001, München: Nemzetközi Jan Koetsier Rézfúvós Kvintett Verseny: 1. díj

2010-ben Passauban a Corpus Harsona Kvartettel nyerte el az első helyezést a Nemzetközi Rézfúvós Kamarazene Versenyen.

Többször tartott mesterkurzust mind bel- mind pedig külföldön: 2009-ben Japánban, 2010-től kezdve minden évben az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján, 2014-ben több egyesült államokbeli egyetemen (Juilliard, New York, Boston University, Northern Iowa University, Kansas University, Iowa University) a Corpus Quartettel és Hőna Gusztávval közösen, és még ugyanebben az évben Szicíliában, majd a Tongyeong Music Festiválon Koreában (ahol még további két kurzust is adott 2017-ben és 2018-ban). Több kurzust tartott még Japánban (Kanazawa, Komatsu - 2015, 2017, 2018; Kunitachi, Tokió - 2017), valamint tanított Máltán is (2016). Többször felkérték zsűritagnak zenei versenyeken, így például a XI. Országos Szakközépiskolai Harsona- és Tubaversenyen (2012), vagy például a XII. Országos Szakközépiskolai Harsona- és Tubaversenyen (2015).

Több magyar kortárszenei alkotás bemutatása fűződik a nevéhez, egyénileg illetve különféle együttesek tagjaként is.

2000-ben, 2008-ban és 2009-ben a Magyar Szerzői és Jogvédő Iroda Artisjus díjjal jutalmazta munkáját. 2011-ben pedig a Corpus Kvartettel közösen vehette át az Artisjus-díjat. 2002-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az Ewald Rézfúvós Kvintett tagjaként Liszt Ferenc díjjal tüntette ki.

2008 óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának adjunktusa, 2014 óta pedig a Tongyeong Festival Orchestra Korea tagja.