Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Zoller Attila


gitár

Születési hely
Visegrád
Születési dátum
1927

 
1927. június 13., Visegrád - 1998. január 25., Vermont (USA)

Édesapja Zoller József zenetanár és karmester, a második világháború előtt Budapesten tanított, édesanyja Nieberl Erzsébet énekelt és zongorázott. Első hegedűóráit édesapjától kapta 1931-ben, 1936-tól trombitaleckéket vett, 14 éves korától a visegrádi zenekarban játszott trombitásként. Nagybőgőzni is tanult, majd 1945-ben, a háború utolsó évében kezdett gitározni.

1945 májusától Budapesten kezdett zenélni klubokban, kávéházakban, 1946-48 között a magyar tangóharmonika akkori legnagyobb játékosa, Tabányi Mihály zenekarában, a Pinocchióban gitározott, ahol már jazzt is játszott. Megelégelve az egyre nehezebb hazai politikai, gazdasági és kulturális helyzetet, 1948 októberében Ausztriába emigrált.

Először báli zenekarokban zenélt, de hamarosan megismerkedett a harmonikán játszó Vera Auerrel is, vele, egy dobossal és egy zongoristával alapította meg első jazz zenekarát. 1950/51-ben egy osztrák szavazáson a gitárosok között Zoller Attilának ítélték az első helyet. Az 1950-es években Németországba költözött, ahol többek között olyan hírességekkel játszott együtt, mint a zongorista Jutta Hipp, vagy a szaxofonos Hans Koller. Amerikai vendégművészek, Oscar Pettiford, Lee Konitz és későbbi felesége, Helen Gottenberg hatására 1959-ben, a Lenox School of Jazz ösztöndíjának elnyerése után Amerikába költözött, Helennel 1960 februárjában házasodtak össze. Amerikában a Jim Hallal és Ornette Colemannel való megismerkedés zenei érdeklődését a free jazz irányába terelte, 1960-ban dobosként lépett fel Chico Hamilton zenekarában, majd 1962 és 1965 között a fuvolista Herbie Mann-nel játszott. 1964-ben egy másik magyar gitárossal, Szabó Gáborral holtversenyben lett első a világ vezető jazz lapjának - Down Beat - népszerűségi versenyén. 1965-től egy free jazz zenét játszó zenekar vezetője lett Don Friedmannel, később Albert Mangelsdorff-fal és Lee Konitz-cal játszott együtt.

Az erőteljes free jazz-hatások ellenére sosem fordított hátat a jazz tradicionálisabb formáinak, alkalmanként swinget is játszott többek között a vibrafonos Red Norvoval, vagy a klarinétos Benny Goodmannel. 1966 novemberében, osztrák állampolgárként jöhetett 18 évi távollét után ismét Magyarországra. 1971-ben szabadalmaztatta saját fejlesztésű pickupját, melyet nem sokkal később a német Shadow cég AZ-48 néven kezdett gyártani.

1974-ben Vermontban megalapította az Attila Zoller Jazz Clinics-et, mely 1985 óta a Vermont Jazz Center nevet viseli. A 80-as, 90-es években több lemezfelvételt is készített az Enja számára többek között Wolfgang Lackerschmidttel és Jimmy Raneyvel, ekkor már Magyarországon is ismert és nagy tekintélynek örvendett a jazzt ismerők körében. 1995. június 9-én vette át a New Englandi Művészeti Alapítvány Életműdíját.

1997. december 5-én a Magyar Rádió Márványtermében került sor arra a koncertre, amely Zoller Attila egyik utolsó kívánsága volt: szülőhazája közönsége előtt szeretett volna búcsúzni a koncertélettől. Másnap, 1997. december 6-án a művész telt ház előtt lépett fel szülővárosában, Visegrádon. Utolsó koncerjét 1998. január 6-án New Yorkban adta Tommy Flanagan és George Mraz közreműködésével, alig három héttel később, január 25-án hunyt el Vermontban.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1950 Harmona 78
(Harmona 78)
Harmona 17081
1955 Cool Jazz Made In Germany
(Cool Jazz Made In Germany)
Mod JR 001
1955 Deutsches Jazz Festival 1954/1955
(Deutsches Jazz Festival 1954/1955)
Brunswick BCD 15430-5
1957 Jazz Salon Dortmund 1957
(Jazz Salon Dortmund 1957)
Metronome MEP 1136
1957 Hans Koller - Roland Kovac: Jazz Salon Dortmund 1957, Vol. 5
(Hans Koller - Roland Kovac: Jazz Salon Dortmund 1957, Vol. 5)
Metronome MEP 1138 LP
1957 Gary Crosby/Orchestra Conducted By Bud Shank
(Gary Crosby/Orchestra Conducted By Bud Shank)
Pacific Jazz WP 2006 LP
1957 Hans Koller: The German Years 1957-1964
(Hans Koller: The German Years 1957-1964)
Rst Records 903-219
1962 Night Bounce
(Night Bounce)
Inmus
1964 Dreams And Explorations
(Dreams And Explorations)
Riverside RLP-9485
1964 Manhattan Latin - The Sensuous Rhythms Of Spanish Harlem
(Manhattan Latin - The Sensuous Rhythms Of Spanish Harlem)
Decca DL 4568
1964 Heinrich Heine - Lyrik Und Jazz
(Heinrich Heine - Lyrik Und Jazz)
Philips 840 479 PY
1965 Zoller Koller Solal (ZO - KO - SO)
(Zoller Koller Solal (ZO - KO - SO))
MPS 15 061
1965 The Horizon Beyond
(The Horizon Beyond)
Mercury MGE 26013
1966 Katz Und Maus
(Katz Und Maus)
MPS 15 112
1966 Roll 'Em - Shirley Scott Plays The Big Bands
(Roll 'Em - Shirley Scott Plays The Big Bands)
Impulse! AS-9119
1966 Metamorphosis
(Metamorphosis)
Prestige PR 7488
1966 Cal Tjader - Soul Burst
(Cal Tjader - Soul Burst)
Verve V6-8637
1967 Guitars Forever
(Guitars Forever)
Selected Sound 39-5039
1967 Benny Goodman & Paris - Listen...To The Magic
(Benny Goodman & Paris - Listen...To The Magic)
Command RS 921
1969 Albert Mangelsdorff And His Friends
(Albert Mangelsdorff And His Friends)
MPS 15 210
1969 Tony Scott
(Tony Scott)
Verve V6-8788
1970 Gypsy Cry
(Gypsy Cry)
Embryo Records SD 523
1970 Guitar Genius In Japan
(Guitar Genius In Japan)
Overseas UPS 81V
1970 Duologue
(Duologue)
Toshiba EP-8008ST
1972 A Path Through Haze
(A Path Through Haze)
MPS 21 21284-2
1972 We'll Remember Komeda
(We'll Remember Komeda)
MPS 21 21657-8
1973 Heidelberger Jazztage '73 Live!
(Heidelberger Jazztage '73 Live!)
MPS 21 21913-5
1976 Dream Bells
(Dream Bells)
Enja 2078
1979 The K & K 3 In New York
(The K & K 3 In New York)
L + R LR 40.009
1979 Conjunction
(Conjunction)
Enja 3051
1979 Happy Jam
(Happy Jam)
Progressive 7048 LP
1979 Trinity
(Trinity)
L + R 40002
1979 Common Cause
(Common Cause)
Enja ENJ 2125-2
1981 Jim And I Live In Frankfurt
(Jim And I Live In Frankfurt)
L + R LR 40.013 LP
1981 Monte Carlo Rayna Records 1005
1986 Jim And I Live At Quasimodo
(Jim And I Live At Quasimodo)
L + R LR 40.018 LP
1986 Meditation
(Meditation)
L + R LR 45.088
1986 Memories Of Pannonia
(Memories Of Pannonia)
Enja 5027
1986 Overcome
(Overcome)
Enja 5053
1988 Vienna Blues: The Complete Session
(Vienna Blues: The Complete Session)
Black Lion BLP 60104 LP
1988 Oscar Pettiford ‎– Vienna Blues: The Complete Session
(Oscar Pettiford ‎– Vienna Blues: The Complete Session)
Black Lion BLCD 760104
1990 I Remember Pannonton JL 108
1991 Live Highlights '92
(Live Highlights '92)
Bhakti BR 28
1993 New Singers - New Songs - New York '93
(New Singers - New Songs - New York '93)
Bhakti BR 31
1993 Urban Blues Konnex Records KCD 5050
1994 When It's Time
(When It's Time)
Enja ENJ-9031-2
1995 Lajos Dudas: Maydance Pannon Jazz PJ 1003
1995 Thingin'
(Thingin')
hat ART CD 6174
1995 Common Language
(Common Language)
Acoustic Music Records 319.1287.242
1997 Lasting Love
(Lasting Love)
Acoustic Music Records 319.1131.2
1997 Stories For Friends: 75 Years
(Stories For Friends: 75 Years)
Network 26.983 2 CD
1999 European Legend: Lars Gullin In Germany 1955 and 1956, volume 1
(European Legend: Lars Gullin In Germany 1955 and 1956, volume 1)
Anagram Anagram CD2
2000 The Last Recordings
(The Last Recordings)
Enja ENJ-9349-2
2001 Lajos Dudas: The Jubilate Box (Unissued & Rare Recordings) Double Moon Records DMCHR 71020
2003 Sándor Szabó: Hungarian Jazz Rhapsodie Zoller Records AZ 2002 0910 Saját
2010 Jazz Hungaricum CD 6 - Jazzhungarians around the world Volume II Pannon Jazz PJ 1066
2011 50 years with jazzclarinet - The Best of Lajos Dudas JazzSick Records 5037JS