Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Csízi László


dob


 
1989-ben született Szlovákiában alapfokú zenetanulmányait a szlovákiai Tornalján végezte. 2005 őszétől a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakán tanult, majd egy év után tanszakot váltva folytatta tanulmányait jazzdob szakon. Első tanára Kacsenyák Gábor volt, 2007-től magánórákat vett Nesztor Ivántól is. 2008 júliusában a Balatonfüredi Jazz Fesztiválon I. helyezést ért el a Molnár Sándor Quintet tagjaként.

2009-ben, érettségi után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékére, ahol 2012-ben végzett. Tanárai Berdisz Tamás és Jeszenszky György voltak. Az egyetemi évek alatt felléphetett többek között László Attila zenekarával, Szakcsi Lakatos Bélával, a Budapest Jazz Orchestrával és a Miskolci Szimfonikus Zenekarral.

2010-ben és 2011-ben a dél-koreai Keimyung University által működtetett Dongszan Alapítvány ösztöndíjasa volt.

2011-ben, a Hybrid Trio tagjaként fellépett az Athéni Jazzfesztiválon, valamint a nemzetközi World Liszt Day program keretében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által delegált zenekar tagjaként vett részt a Bayreuth-i Zenei Fesztiválon. Szintén 2011-ben I. helyezést (Meleg Tamás Quintet) és II. helyezést (Ülkei–Pecze Quintet) ért el a Magyar Jazz Szövetség által rendezett jazzcombo-versenyen.

2012-ben a László Attila vezette Senior Big Band dobosaként lépett fel a Művészetek Palotájában, amelyen a sztárvendég Miroslav Vitous volt. 2012 februárjában a Magyar Rádió által rendezett Jávori Vilmos Jazzdob Tehetségkutató Versenyen II. helyezett és különdíjas lett. Szintén ebben az évben csatlakozik Subicz Gábor (The Subtones) és Lantos Zoltán (Lantos Zoltán Opensource) zenekaraihoz.

2011 októberében, Fekete-Kovács Kornél meghívására lett a Modern Art Orchestra tagja.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2014 Circular BMC Records BMC CD 204
2016 Exodus Hunnia Records
2017 Gyémánt Bálint: True Listener
(Bálint Gyémánt: True Listener)
BMC Records BMC CD 252
2021 Rieger Rhodes Quartet: Long-Lost Brothers Unit Records UTR5018
2023 Tálas Áron Trió: New Questions, Old Answeres BMC Records BMCCD334 Saját