Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Sándor János


karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1933

 
1933. június 7., Budapest - 2010. május 14.

1952 és 1959 között a Zeneművészeti Főiskola karvezető-karmester szakán tanult Vásárhelyi Zoltán, Somogyi László, Kórodi András tanítványaként. Külföldön is képezte magát: 1960-61-ben Chigianában, Sienában, ahol Sergiu Chelibidache volt a mestere.

1961 és 1964 között a pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett karmestere, 1967-1975 között a Győri Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, 1975-től az Operaház karmestere volt.

1991 óta Kanadában élt. 1995-től a Victoriai Egyetem zenekarának és kórusának igazgatója és karmestere volt, három évvel később pedig a Victoriai Ifjúsági Zenekar zeneigazgatójának nevezték ki.

Több mint 30 lemez fűződik a nevéhez, munkásságát 1967-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1973-ban érdemes művész címmel ismerték el.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1967 Contemporary Hungarian Music Hungaroton LPX 1298 LP
1980 Decsényi János: Kommentárok Marcus Aureliushoz; Csontvári képek; Változatok zongorára és zenekarra
(Decsényi, János: Comments on Marcus Aurelius; Csontváry pictures; Variations for Piano and Orchestra)
Hungaroton SLPX 12122 LP
1990 The Best Of Wolfgang Amadeus Mozart Laserlight 15018
1990 The Instruments Of Classical Music Vol.6-10 Laserlight 15980 5 CD
1992 Romantic Moments Vol.5 - Mendelssohn
(Romantic Moments Vol.5 - Mendelssohn)
Laserlight 14055
1993 Romantic Moments Vol.1-5 Laserlight 35865 5 CD
1995 The Top 100 Masterpieces Of Classical Music Delta 35815 5 CD
1996 Classic Masterworks - Felix Mendelssohn Capriccio C49040
1996 Classic Masterworks - Edward Grieg Capriccio C49041
1997 Spring in Vienna - Strauss II, Johann, Stolz, Kreisler, Suppe Capriccio C49152-1 2 CD
1998 Lendvay Kamilló: 5 Concerto
(Five Concertos)
Hungaroton HCD 31787
1999 Brahms, Johannes: Magyar táncok
(Brahms, Johannes: Hungarian Dances)
Hungaroton HRC 1009 Saját
Echo sorozat / Összkiadás
1999 Népszerű opera balettek
(Famous Opera Ballets)
Hungaroton HRC 1004
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben II.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 2)
Hungaroton HRC 1048 Echo sorozat
1999 Johann Strauss - Josef Strauss: Keringők, polkák
(Johann Strauss - Josef Strauss: Waltzes, Polkas)
Hungaroton HRC 1042 Saját
Echo sorozat
1999 Mozart, Wolfgang Amadeus: Kürtversenyek
(Mozart, Wolfgang Amadeus: The Horn Concertos)
Hungaroton HRC 1031 Echo sorozat / Összkiadás
2000 Bartók összkiadás - Színpadi művek: A kékszakállú herceg vára; A csodálatos mandarin; A fából faragott királyfi
(Bartók Complete Edition - Bluebards Castle; The Wooden Prince; The Miracoulos Mandarin)
Hungaroton HCD 41002 2 CD
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 24458 Tovább közreműködők: Evelyne Dubourg, Deborah Sipkai, Eckart Haupt, Peter Wohlert, Herbert Kegel...
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 14507 További közreműködő: Deborah Sipkai, Evelyne Dubourg, Heinz Fricke, Hans Vonk, Yuri Ahronovitch...
2000 Mozart, W. A.: The Best Of W.A. Mozart Laserlight 24465
2000 Bartók összkiadás - Zenekari művek II.
(Bartók Complete Edition - Symphonic Works II.)
Hungaroton HCD 31888-91
2000 Bartók összkiadás - Zenekari művek I.
(Bartók Complete Edition - Symphonic Works)
Hungaroton HCD 31884-87
2001 Bartók Béla: 15 magyar parasztdal, Táncszvit, Este a székelyeknél, Medvetánc Hungaroton HCD 31860
2001 50 éves a Hungaroton - Karmesterek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Conductors, 1951-2001)
Hungaroton HCD 32074-77 4 CD
2004 Classic Moods - Grieg, Schumann, Faure, Tchaikovsky, Puccini, Debussy, Brahms, Mussorgsky Capriccio C18420
2004 Classic Moods - Mendelssohn, Debussy, Schumann, Puccini, Bizet, Grieg Capriccio C18408
2004 Classic Moods - Puccini, Schubert, Wagner, Rubinstein, Tchaikovsky Capriccio C18404
2004 Famous Austrian Composers - Strauss, Mozart, Schubert, Beethoven, Haydn, Albrechtsberger Capriccio C49370 5 CD
2004 Grieg, Edvard: From Holberg's Time - Sibelius, Jean: Karelia Suite, Finlandia, Valse triste, Suite champetre Naxos C51171
2004 Classic Moods Capriccio C18414
2004 Classic Moods - Bach, Gounod, Beethoven, Schubert, Wieniawski, Dvorak, Bruch, Grieg Capriccio C18413
2004 Classic Moods - Verdi, Puccini, Massenet, Gounod, Bizet, Saint-Saens, Wagner, Offenbach Capriccio C18410