BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Szakács Ildikó
Név: Szakács Ildikó
Születési hely: Esztergom
Hangszer: ének - szoprán
 
Szakács Ildikó a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola után, ahol Adrigán Judit volt első ének tanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait énekművész-tanár szakon Pászthy Júliánál és Mazalin Wandánál. 2007-ben kitüntetéssel végzett, és még ugyanezen év őszén a New York-i Carnegie Hall Weill Recital Halljában adott szólóestet a La Gesse Foundation szervezésében Muszorgszkij és Argento műveiből. A Bel Canto Operatársulat tagja. Vendégszerepelt már többek között az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Szlovákiában, valamint Kanadában és az Egyesült Államokban. Több alkalommal is elnyerte a Fischer Annie előadóművészi ösztöndíjat (2010, 2011, 2012). 2010 óta rendszeresen fellép a Nemzeti Színházban Heiner Müller Kvartett című előadadásában. 2011-ben a szegedi Armel operavereny döntőse volt. Ennek köszönhetően több alkalommal is énekelte Gilda szerepét a pilseni operaház Rigoletto-előadásain Alföldi Róbert rendezésében. 2012 óta a Magyar Állami Operaház magánénekese. Állandó szólistája a Szent István Bazilika orgonakoncertjeinek.

Repertoárjában az operák és oratóriumok mellett népdalok, operettek, valamint kortárs zeneszerzők művei is szerepelnek. Főbb szerepei: Gara Mária (Hunyadi László), az Éj királynője (A varázsfuvola), Konstanze (Szöktetés a szerájból), Gilda (Rigoletto), Adina (Szerelmi bájital), Adél (A denevér), Frasquita (Carmen), Rosita (Don Cristóbal), Szolgálólány (Az árnyék nélküli asszony), továbbá Ligeti György Mysteries of the Macabre című műve (Gepopo).
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
LIGETI 100 | A Budapest Music Center fesztivállal ünnepli a világhírű zeneszerző, Ligeti György centenáriumát
BMC
Eötvös Péter: Valuska│Opera-ősbemutató
Eiffel Műhelyház
Kurtág György: Fin de partie (A játszma vége) - magyarországi bemutató
Müpa
Lemezajánló
További lemezek