Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Sugár Gergely


kürt, karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
Weboldal

 
Sugár Gergely a Bécsi Szimfonikus zenekar kürtművésze, a zenekari társaság elnökeként, valamint a zenekar lemezkiadójának egyik igazgatójaként meghatározó szerepet vállal Európa ezen kiemelkedô hangszeres együttesének reprezentálásában. Mint a Graz-i Művészeti Egyetem professzora Oberschützenben, előadói munkássága mellett különös hangsúlyt fektet az ifjú zenészgeneráció képzésére.

Gergely Budapesten született, tanulmányait Bécsben, Budapesten majd Graz-ban folytatta Friedrich Gabler, Friedrich Ádám, majd pedig Hector McDonald osztályában. A Budapesti Fesztivál Zenekar, a Lausanne-i Kamarazenekar, majd pedig a Bécsi Szimfonikus Zenekar után a Maláj Filharmonikusok tagjaként szerepelt. A Bécsi Szimfonikusok történetében egyedülálló módon a kürtművészt 2008-ban a zenekar ismételten, másodszor is tagjai közé fogadta.

Karmesteri tanulmányait Kees Bakels irányítása alatt, David Gimčnez Carreras és Jorma Panula mesterkurzusain folytatta Szentpétervárott.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2000 Későromantikus impressziók - Sigfrid Karg-Elert művei Hungaroton HCD 31925 Saját