Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bolyki László


brácsa

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1973

 
Bolyki László Budapesten született, de Biatorbágyon nevelkedett egy ötgyermekes család negyedik gyermekeként. Zongora tanulmányait autodidakta módon kezdte 1975-ben. Édesanyja zongoratanár, és minden testvére tanult zenét, így igen korán része volt a kamaramuzsikálás örömeiben. Hat évesen kezdett hegedülni Budapesten a XIII. kerületi zeneiskolában Jankó Katalin tanítványaként, majd tanulmányait 1987-ben a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta brácsa szakon, Vermes István osztályában. 15 évesen lett tagja az Áldor Lili vezette Erkel Ferenc Kamarazenekarnak. 1991-ben a Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol Nagy Sándor (brácsa), és Rados Ferenc (kamara) voltak mesterei.

Művész-tanári diplomájának megszerzése után ösztöndíjasa, majd tagja lett a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekarnak. A zenekarral bejárta az egész világot, a legrangosabb zenei fesztiválokon lépett színpadra (New York, Párizs, London, Tokió, Athén, Szöul, stb). 2001-től több más zenekarokkal is fellépett itthon és külföldön egyaránt: Liszt Ferenc Kamarazenekar(Budapest), Okoun Ansamble (Salzburg), illetve 2001-ben egy hónapot tölt a Malajziai Filharmonikus Zenekarnál (Kuala Lumpur).

A Bolyki Brothers énekegyüttes tagjaként ismert énekes (basszus), zeneszerző, egyben szívesen látott vendég Európa, Amerika és Ázsia nagy koncerttermeiben, a capella-, jazz-, és gospelfesztiváljain.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2001 Oblivion BMC Records BMC CD 045