Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gráf Zsuzsanna


karnagy

Születési hely
Kőszeg
Születési dátum
1959
Weboldal

 
Gráf Zsuzsanna a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte középiskolai énektanári és karvezetői, valamint zongoratanári diplomáját. 1988-ban a Városmajori Gimnáziumban létrehozta a zenei tagozatot, és megalapította az @@KAR_316##t. Azóta a Zeneakadémia gyakorlat vezető tanára.

A kórus 15 éves működése alatt a magyar zenei élet egyik kiválósága, és a nemzetközi kórusvilágnak is elismert szereplője lett. Számos európai országban felléptek már, és nagy sikerrel vendégszerepeltek Amerikában, valamint Japánban is. Gráf Zsuzsanna kórusával fontos versenyeken, fesztiválokon nyert első díjakat, őt magát pedig karnagyi különdíjban részesítették.

Az Europa Cantat Festival Atelier vezetőjeként, és nemzetközi versenyek zsűri tagjaként is keresett szakember. Gyakran vezet karnagyi kurzusokat hazánkban és külföldön egyaránt. 2004 nyarán számos bemutató órát és kóruspróbát tartott Japánban, terjesztve ezzel a Kodály-módszer szellemiségét.

Gráf Zsuzsanna az Angelica Leánykar mellett dolgozott a Honvéd Férfikar karnagyaként, valamint részt vett a Budapesti Kamaraopera, az Angelica Leánykar által bemutatott darabjainak betanításában. Zongoristaként számos neves (elsősorban vokális) előadó kamarapartnere koncerteken, lemezfelvételeken.

Egyik legfontosabb művészi feladatának tekinti a rendkívül jelentős kortárs magyar kórusirodalom repertoárra tűzését és bemutatását, amiért 2000-ben, és 2004-ben Artisjus díjjal jutalmazták. Mindezek mellett Gráf Zsuzsanna, valamint a kórus eredményeit, maguk a szerzők, műveik az Angelica Leánykarnak szóló ajánlásával ismerik el.

Díjak, elismerések
2000 Artisjus-díj
2004 Artisjus-díj
2007 Liszt Ferenc-díj
2013 Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj
2019 Magyarország Érdemes Művésze
2024 Magyarország Kiváló Művésze díj
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2014 Baldassare Galuppi: Operas and Sacral Works Hungaroton HCD 41012 8 CD