Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Horváth 'Tojás' Gábor


billentyűs hangszerek

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1978
Együttes

 
1978. Június 12-én született Budapesten. Általános iskolában ének-zene tagozatra járt ahol kórusban énekelt és itt kezdett el hét éves korában zongorázni is. 1996-ban érettségizett a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatos osztályában. A gimnázium évei alatt számos színdarabban és tévés produkcióban játszott. Ekkor alapította első zenekarát Szabadesés néven, amelyben saját dalait énekelte és zongorázta a dallamos rock műfaján belül. 1994 és 1998 között több klubban léptek fel. 1995 és 96 között az Animal Cannibals rap-duó kísérőzenekarában játszott, kiknek első albumukon található Ülünk a Vonaton című száma szintén saját szerzeménye. 1997-től az ELTE ének-zene, karvezetés szakon, majd később a Kőbányai Zene Studióban folytatta tanulmányait. Jelenleg (2005) a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz-zongora szakának hallgatója. Olyan tanároknál tanult, mint Joey Calderazzo, Kaltenecker Zsolt, Binder Károly, Márkus Tibor, Cseke Gábor,Dorogi Ákos, Rajnai János, Fekete Ildikó, Dömötör Erzsébet, Körber Mária.
1998-ban alapította Gálfi Attilával közösen a Tropical Transform zenekart. Emellett több filmzenét is írt kis- és nagyjátékfilmekhez.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2001 Tropical Transform Quintet: Under the Rainbow Magánkiadás TTQ-001
2004 Tropical Transform Quintet: The Geometry of Desire Magánkiadás TTQ-002