BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Kuklis Gergely
Név: Kuklis Gergely
Születési hely: Budapest
Hangszer: hegedű
 
Kuklis Gergely Budapesten született. Öt éves korában kezdett hegedülni, majd zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 1991-től 1996-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Bánfalvi Béla, Rados Ferenc és Németh Géza tanítványa volt. Részt vett Kovács Dénes és Varga Tibor mesterkurzusain is.

1992-ben a Fischer Iván által vezetett Budapesti Fesztiválzenekar tagja lett, 2000 óta a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere. Számos világhíres karmesterrel dolgozott együtt, és világszerte koncertezett többek között a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral, a Solti és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, valamint a Camerata Academica Salzburggal. Szintén tagja a Concerto Armonico Baroque Ensemble-nek.

Magántanárként hegedűoktatással is foglalkozik.
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
A II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny gálahangversenye
Zeneakadémia
Női zeneszerzők dalai - A Zeneakadémia énekes hallgatóinak estje
FSZEK Zenei gyűjtemény
Stockhausen90 | Nemzetközi Mesterkurzus Záró Koncertje
Koncertterem
Lemezajánló
További lemezek