Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Falvai Antal


harsona

Születési hely
Bánhida
Születési dátum
1946

 
Zenei tanulmányait Győrben (Zilcz György tanítványaként), majd Budapesten végezte. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1975-ben diplomázott Ujfalusi László és Steiner Ferenc növendékeként. 1965 és 1975 között a Győri Filharmonikus Zenekar tagja, 1984-92 között a Budapesti Fesztiválzenekar tagja. 1975 óta a Magyar Állami Operaház Zenekarának valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának első harsonása. 1992-től a Győri Széchenyi István Egyetem, Zeneművészeti Intézetében tanít. Számos hangversenyt adott a Budapest Opera Brass Quintet, a Magyar Harsonaegyüttes és a Creative Art Ensemble tagjaként.

Díjak, elismerések
Barcsi Nemzetközi Kamarazenei Verseny I. díja (BOBQ)
Bartók-Pásztory-díj (a Budapesti Filharmóniai Társaság tagjaként)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1987 The Super Trio, Vukán, Berkes, Kőszegi - Birthday Party Krém SLPX 37047 LP
1991 Vukán, Creativ Art Ensemble: Spanish Rhapsody Creative Art Ensemble CAE LP 002 LP