Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Blaho Attila


zongora

Születési hely
Zenta (Serbia)
Születési dátum
1969
Együttes

 
1969-ben születtett Zentán, Vajdaságban. 1988-ban a szabadkai konzervatóriumban végzett zongora szakon, 1990-től él Magyarországon.

1991-ben felvételt nyert a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ének-zene, karvezetés szakára, ahol 1995-ben diplomázott. Ezt követően 8 éven át Szegeden a Hammido Művészeti Magániskolában zongorát és zeneelméletet tanított.

Jazz-zenével 1990-ben kezdett el foglalkozni, első zenekara a Caffe-Café volt, ami a mai napig működik trió formációban. 1996-tól Binder Károlynál képzi tovább magát, 2000-től a Benczúr Jazz Klub zongoristája. 2001-ben kezdte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Főiskolájának Jazz Tanszakát, ahol Oláh Kálmán volt a mestere. 2004 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-tanszakának jazzének korrepetítora, 2005 szeptemberétől az Erkel Ferenc Jazz-Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora tanára. Zenekaraival a számos klubfellépés mellett több nemzetközi jazzfesztiválon is részt vett, pl: Szegedi Jazznapok (1995., 1997., 2003.) Gyulai Jazzfesztivál (1997.), Paksi Jazz-Blues és Gasztronómiai Fesztivál (1997.). Cserfő Jazzland (2004.). Lamantin Jazzfesztivál (2004.) Sziget Fesztivál (2001-2003.). Közreműködésével 2000-től számos felvétel készült a Magyar Rádió Márványtermében és 6-os Stúdiójában.

Zenekarai: Blaho Attila Quartet (zenekarvetető, zeneszerző) sideman-ként: East Side Jazz Company, Jasna & Balkaneska, Ágoston Béla Quartet. A jazz mellett blues zenét is játszik a Tóth Bagi Band-ben. 2004 szeptemberétől a budapesti Cotton Club házizenekarának tagja.

Külföldi fellépései: 1995-Dánia, 2001-Berlin, 2002-Belgium, 2004-Bangkok, 2005-Erdély és Lengyelország, emellett számos fellépése volt Vajdaságban.

Játszott együtt: Borbély Mihály, Dresch Mihály, Berki Tamás, Tűzkő Csaba, Fekete Kovács Kornél, Babos Gyula, Monthy Waters (USA). 2003 elejétől a bostoni születésű Carol Cass zongorakísérője két éven át.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1997 Blahó Attila Quartet: Bíborszív Binder Music Manufactory BMM 9901
2003 East Side Jazz Company: Bora Binder Music Manufactory BMM 0303 43244842
2005 Harcsa Veronika Quintet: Speak Low Nature Bliss HVQCD01
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 Ágoston Béla: Mágia Nosztra Binder Music Manufactory BMM 0606-64295447
2007 You Don't Know It's You Magánkiadás SMCD010
2008 Red Baggage Smart Music SMCD011
2011 Harcsa Veronika: Lámpafény Magánkiadás HVQCD02