BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Wiedemann Bernadett
Név: Wiedemann Bernadett
Születési hely: Mosonmagyaróvár
Születési dátum: 1969
Hangszer: ének - mezzoszoprán/ének - alt
 
Mosonmagyaróváron született, ahol először zongorázni tanult, majd - több iskolai énekverseny-győzelem után - a Győri Konzervatórium ének tanszakán folytatta tanulmányait Horváth Jenő Kálmán növendékeként. A Zeneakadémián Bende Zsolt tanítványa volt, s egyik év végi vizsgáját követően Ütő Endre főigazgató szerződtette az Operaházhoz. A dalszínháznak 1993 óta tagja, első jelentős szerepe A vak asszony volt Ponchielli Gioconda című operájában. Számos énekversenyt nyert, Karlovy Varyban első helyet szerzett dal- és oratórium kategóriában (1989), az 1997-es római megmérettetésen pedig harmadik helyezést ért el. Külföldi vendégszereplései során Brazíliában, Japánban, Németországban, Svájcban, Franciaországban lépett színpadra, s olyan művészekkel dolgozhatott együtt, mint José Carreras, Jefim Meizel, Jurij Szimonov, Ira Levin, Rico Saccani vagy Pier Giorgio Morandi. Számos oratórium és dalest állandó résztvevője idehaza és külföldön egyaránt. Művészi munkáját a dr. Mándy és felesége alapította díjjal (1999), Juventus-díjjal (2000), Székely Mihály-emlékplakettel (2005), valamint Liszt Ferenc-díjjal (2006) ismerték el. 2020-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozták neki, és még ugyanebben az évben átvehette az ARTISJUS komolyzenei kategóriájának Előadóművészi Díját is.

Wiedemann Bernadett aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája 2021, Debrecen
Zeneművészeti Kar
Versenyfelhívás: Joseph Haydn International Youth Competition Vienna
Online verseny
Sándor László zeneszerzés DLA záró koncertje
Zeneakadémia
Lemezajánló
További lemezek