Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Horváth István


elektronikus effektek

Születési hely
Szentendre
Születési dátum
1944
Együttes

 
1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán, híradástechnikai szakon szerezte mérnöki diplomáját. Ekkor került a Magyar Rádióhoz, ahol azóta is hangmérnökként dolgozik. Néhány évi gyakorlatszerzés után 1975-ben kezdett dolgozni az akkor éppen megalapított Elektronikus Zenei Stúdióban, mai nevén HEAR Stúdióban. Az eltelt időszak alatt zeneszerzőkkel együttműködve a stúdióban több mint 300 elektroakusztikus művet és több hanglemezt készített. 1991-es megalapítása óta tagja a Sugár Miklós irányítása alatt működő elektroakusztikus zenét előadó EAR Együttesnek. Az együttesben szintén hangmérnöki feladatokat lát el koncerteken is. A kortárs zeneművek megszólaltatásáért három alkalommal elnyerte az Artisjus díjat. 2001-ben Erkel-díjat kapott a stúdióban végzett munkájáért.