Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Asztalos Bence


ének - basszus

Születési hely
Születési dátum
1973

 
1973-ban született muzsikus családban. Az Országos Koncz János Hegedűversenyen többször díjnyertes, majd a Zeneakadémián szerez hegedűművészi diplomát 1996-ban, Sós Natasa és Devich Sándor tanítványaként. Részt vett Pierre Amoyal (Lausanne) és Fenyves Loránd több mesterkurzusán, valamint a Bécsi Filharmonikusok salzkammerguti zenekari akadémiáján. Szólistaként fellépett Európa több országában és Japánban. 1994 óta játszik a Fesztiválzenekarban.

Énekművészként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett operaénekesi diplomát Sólyom-Nagy Sándor osztályában. 2002-től a Deutsche Oper am Rhein stúdiójának tagjaként a düsseldorfi operában, illetve a duisburgi színházban hallhatta a közönség a Saloméban, a Toscában és az Ariadne Naxos szigetén című operában. Doktoranduszként a bécsi Zeneakadémián, Robert Hollnál folytatott tanulmányokat. 2000-től a Magyar Állami Operaházban is rendszeresen fellép.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2001 Erkel Ferenc: Bánk bán Warner 2564 67436-4