Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Eichinger Tibor


gitár

Születési hely
Nyíregyháza
Születési dátum
1963
Együttes

 
Eichinger Tibor 1963. október 27-én született. 13 évesen kezdett gitározni. A '80-as évek elején klasszikus gitárt tanult Debrecenben, majd Budapesten a jazz-zenével ismerekedett. 1989-ben egy évig tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban. 1990-1994-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára járt, ahol diplomát szerzett. 1994-ben alapította első jazzquartetjét, amellyel Budapesten és magyarországi színpadokon léptek fel. Első jazzalbuma 1999-ben Üzenet a kertből címmel jelent meg. Második albuma, a What Watch? a Timeless Life formációval 2001-ben, harmadik opuszát, a szintén 2001-es Légúti panaszokat pedig az Eichinger Quartet jegyzi. Saját jazzquartetjén kívül számos más produkcióban vett részt, egyebek közt a Krétakör társulat Nexxt előadásában. Tagja volt a Wertetics Orkestárnak és a Bop-Art Orchestrának. Stefan Varga német jazzgitárossal filmzenét írt Szomjas György Váratlan Halál című nagyjátékfilmjéhez, de dolgozott Szőke András filmrendezővel is. Duókoncertet adott Gadó Gáborral. 2004-ben East and West címmel duólemeze jelent meg Stefan Varga jazzgitárossal.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1999 Eichinger Band: Üzenet a kertből
(Message from the Garden)
Fonó Records FA-076-2 Saját
2001 Eichinger Quartet: Légúti panaszok
(Respiratory Problems)
Bahia Records CDB 085 Saját
2001 Timeless Life: What Watch? Magánkiadás TLWW1
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2007 Az Egér Mosolya
(The Smile of the Mouse)
Periferic Records BGCD 180