Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Lukács Péter


brácsa

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1946

 
1946-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában Lányi Margitnál, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán édesapjánál, Lukács Pálnál folytatta. 1970-ben diplomázott. 1969 óta a Magyar Állami Operaház Zenekarának a tagja, 1976-tól szóló-brácsásként. Tíz éven át játszott az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarban, tagja volt a Mihály András vezette Budapesti Kamaraegyüttesnek és a Budapesti Haydn Baryton-triónak. Éveken át a budapesti Zeneakadémián brácsa módszertant és zenekari repertoár-ismeretet tanított. Számos rádió-, televízió- és lemezfelvétel fűződik nevéhez, fellépett Európa, az amerikai földrész és Ázsia sok országában. 1979-ben Komor Vilmos emlékplakettel tüntették ki. 1989-től a Budapesti Fesztiválzenekar brácsa szólamának vezetője.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1991 Erkel Ferenc: Piano Works, Chamber Music Marco Polo (Naxos) 8.223317 Saját
Összkiadás
1999 Ravel, Maurice: Zongoraversenyek
(Ravel, Maurice: Piano Concertos)
Hungaroton HRC 1037 Echo sorozat