Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bálint János


fuvola

Születési hely
Hódmezővásárhely
Születési dátum
1961

 
Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, ahol zongorázni és fuvolázni tanult. 1975-ben felvételt nyert a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola szakára, ahol Dr.Sebestyén István és Lars Zoltán volt a tanára. 1979 és 1984 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Kovács Lóránt irányításával. 1980-ban került a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarához, amelynek 1984 és 1991 között a fuvolása volt. 1983-ban részt vett Adorján András olaszországi mesterkurzusán. 1984-ben az olasz Anconában rendezett nemzetközi fuvolaversenyen első helyezett lett, és elnyerte a város nagydíját is. Ennek kapcsán 1985-ben meghívást kapott Ferrarába, ahol nagy sikerrel szerepelt az Aterforum Fesztiválon. 1986-ban elnyerte a Cziffra Alapítvány ösztöndíját. 1990-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikola Szegedi Tagozatának adjunktusa. Az olaszországi rovigoi akadémia vendégprofesszora. Magyarországon rendszeresen szerepel koncerteken és a rádióban, valamint folyamatosan kap külföldi meghívásokat.

Díjak, elismerések
1994 Artisjus Díj
2008 Liszt Ferenc-díj
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1988 Bomtempo, João Domingos: Quintet Op. 16; Serenata Portugalsom CD 870006/PS
1988 A Bride's Guide to Wedding Music Naxos 8.503134 3 CD
1990 Fiatal Zeneszerzők Csoportja 3.
(Young Composers' Group - 3)
Hungaroton SLPX 31144
1995 Klassiska Favoriter Vol.2 Naxos 8.550554
1995 Salieri, Antonio: Concerto for Oboe, Violin and Cello in D major - Concerto for Flute and Oboe in C major - Sinfonia, "La Veneziana" Capriccio C10530
1996 In Memoriam - Music for Solemn Occasions Naxos 8.553435
1996 Classic Masterworks - Edward Grieg Capriccio C49041
1997 Bach, J. Ch.: Sinfonie Concertanti, Vol. 4 Capriccio C10811
1997 Madarász Iván: Concerto F(L)A; Hímzett hangok; Echo; Sebességek két fuvolára; Egy történet fejezetei
(Madarász, Iván: Concerto F(L)A; Embroidered Sounds; Echo; Speeds for Two Flutes; Chapters of a Story)
Hungaroton HCD 31671
1997 Carulli, Ferdinando: Concerto for Flute and Guitar Op.8 - Petit concerto de societe - Guitar Concerto in A major Capriccio C10735
1998 Rhapsody: Classics for Relaxing and Dreaming Naxos 8.556617
1998 Romanza: Classics for Relaxing and Dreaming Naxos 8.556618
1998 Serenade: Classics for Relaxing and Dreaming Naxos 8.556619
1998 Meditation: Classics for Relaxing and Dreaming
(Meditation: Classics for Relaxing and Dreaming)
Naxos 8.556614
1999 Flute and Orchestral Arrangements - Borne F., Doppler F., Briccialdi, G Capriccio C10831
2000 Barber, Samuel: Capricorn Concerto - Serenade Op.1 - Foote, Arthur: Air and Gavotte - Suite in E major Capriccio C10505
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 24458 Tovább közreműködők: Evelyne Dubourg, Deborah Sipkai, Eckart Haupt, Peter Wohlert, Herbert Kegel...
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 14507 További közreműködő: Deborah Sipkai, Evelyne Dubourg, Heinz Fricke, Hans Vonk, Yuri Ahronovitch...
2000 Children's Classics - Lullaby Naxos 8.554912DX
2001 Christmas Festive Concert Capriccio C49310 3 CD
2001 Bálint János: Fuvola-gyöngyszemek Hungaroton HCD 32051 Saját
2002 Holst, Gustav: St. Paul's Suite - A Fugal Concerto - Britten, Benjamin: Simple Symphony - Walton, William: 2 Pieces for Strings Capriccio C10584
2002 Midnight Lounge - Chill Out Classics and Meditation Capriccio C49326
2003 Chill with Tchaikovsky Naxos 8.556785
2004 Classic Moods - Humperdinck, Fauré, Brahms, Schumann, Puccini, Grieg, Schubert, Rheinberger Capriccio C18411
2004 A Musical Journey - St. Petersburg: Palaces of the Tsars Naxos 2.110511
2004 Toner till trost
(Music for Comfort)
Naxos 8.503158
2004 Classic Moods - Vivaldi, Dowland, Malats, Tarrega, Albeniz, Sor, Sanz, Boccherini, Carulli Capriccio C18417
2004 Classic Moods Capriccio C18414
2004 A Musical Journey - Moscow and the Golden Ring Naxos 2.110507 DVD
2004 Grieg, Edvard: From Holberg's Time - Sibelius, Jean: Karelia Suite, Finlandia, Valse triste, Suite champetre Naxos C51171
2005 Mozart for Meditation Naxos 8.557651
2006 A Musical Journey - Southern France: A Musical Tour of Provence, Cote d'Azur and Camargue Naxos 2.110516 DVD
2007 Meditation Naxos 8.571075
2009 Bach, Johann Christian: Symphonie concertanti Capriccio C7005
2010 Classical Chill 2 - The Romantic Collection Naxos 8.578009-10 2 CD
2011 Salieri, Antonio: Sinfonia "La Veneziana" - Concertos Capriccio C5087
2013 Klassik Ohne Krise: Zeit zum Chillen Naxos 8.551302-03 2 CD
2017 Kocsis Zoltán: A Tribute Hungaroton HCD 32803-04
2017 Dopplef, Franz and Carl: Flute Music (Complete) Vol.2 Naxos C5296
2017 Zoltán Kocsis – A Tribute Hungaroton HCD 32803–04 2 CD