Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Borlai Gergő


dob


 
Hároméves korában kezdett el dobolni Joe Morello és Harvey Mason hatására, akiket Dave Brubeck és Herbie Hancock lemezein hallott először. 1984-ben Nesztor Iván tanítványa lett (a Take Five című Brubeck nótával felvételizett), majd 1990 és 97 között Szanyi Jánostól vett órákat. Nagyon sokat tanult zenét Presser Gábortól, Babos Gyulától és Tátrai Tibortól. "A velük való együttjáték mutatta meg, hogy hogyan kell kezelni a zenét, hogyan hagyjam, hogy a zene kezeljen, hogyan közelítsem meg ne a hangszeres oldaláról és miként kell vezetni egy zenekart. Rengeteget tanulmányozom a mai napig John McLaughlin, Allan Holdsworth a Weather Report és Frank Zappa zenéjét, mindennemű zenei példaképem pedig Jaco Pastorius."

A dobolással párhuzamosan autodidakta módon megtanult basszusgitározni és valamennyire zongorázni. 12 éves kora óta ír dalokat, és 1995-ben megírta első lemezét, amelyet a BMG adott ki 1998-ban '17' címmel. 2001 márciusában megalakította saját instrumentális zenekarát European Mantra néven, amely - saját bevallásuk szerint - trash-metal-pop-funk-jazz-rockot játszik. Második szólólemeze 2004-ben jelent meg Sausage címmel.

2021-ben az év zeneszerzője Artisjus-díjjal jutalmazták munkásságát.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1994 Téli Márta: Quiet Motion Magánkiadás TM 001
1995 WOMUFE - World Music Festival Budapest Hungaroton HCD 31603
1997 Kaltenecker Trió: Ivory Tower Magneoton 3984-21453-2
1997 Borlai Gergő: 17 Magánkiadás 74321638962 Saját
1998 Babos Project Romani: Egyszer volt
(Once Upon a Time)
Columbia
1999 Kaltenecker Trio: The Crossing Warner 8573-81400-2
2002 Földvári Gergely Trió: Süss Fel Nap!
(Gergely Földvári Trio: Sun, Rise!)
Magánkiadás A33-02-1 Saját
2 CD
2004 Borlai Gergő: Sausage TOM-TOM Records TTCD 59 Saját
2004 Babos Project Romani feat. Trilok Gurtu: Hetvenöt Perc
(Babos Project Romani featuring Trilok Gurtu: 75 Minutes)
Magánkiadás 00002
2004 Gergő Borlai: Sausage TOM-TOM Records TTCD 59
2004 Horgas Eszter: Mozivarázs Lazlo Co. B68687-2
2004 Cotton Club Singers - Luxury Geg Records GEG 010
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 Attila László and Friends: Just Trust TOM-TOM Records TTCD 85
2006 Marozsán Erika: Szakíts, ha tudsz
(Marozsán, Erika: Just can't give you up)
X-produkció XP 027
2007 Juhász Gábor Trió: Fények
(Gábor Juhász Trio: Lights)
Smart Music SMCD08
2009 K. L. B. Trio: Just like jazz X-produkció XP-039
2011 Kaltenecker Trio: Winter's Tale Periferic Records BGCD 215
2015 Nagy Ádám: Work projekt Hunnia Records HRCD 1502