Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Vukán György


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1941

 
1941. augusztus 21. Budapest - 2013. augusztus 12. Agárd

Kiváló zeneszerző és jazz-zongorista, a magyar jazzvilág egyik legsokoldalúbb egyénisége, a hazai szimfonikus jazz és a crossover egyik úttörője.

1960-ban, tizennyolc éves korában diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán. 1964-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán is diplomát szerzett, egészen haláláig aktív fogorvosként is működött. Gyermekkora óta koncertezett, eleinte többnyire klasszikus zenei darabokkal, később főként mint jazz-zongorista. 1957-ben a keszthelyi Helikon ünnepségen zongora kategóriában első díjat nyert. 1965-től több alkalommal nyert díjat a Magyar Rádió jazz-versenyein.

1965 és 1980 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán tanított éneket, zeneszerzést, hangszerelést, e témákkal kapcsolatban könyveket is írt. 1969-ben a Montreux-i Jazz Fesztiválon Tomsits Rudolf kvartettjével elnyerték a sajtó díját. 1980-tól 1990-ig Berkes Balázzsal és Kőszegi Imrével Supertrio néven léptek fel. 1985-ben megalapította a Creative Art Ensemble-t, melynek 1991-ig vezetője, zeneszerzője és karmestere volt. 1990-ben Berkes Balázssal és Balázs Elemérrel létrehozta a Creative Art Triót, mellyel nagy sikert arattak 1992-ben a sevillai világkiállításon. Ugyancsak 1991-ben nagy sikerű szólókoncerteket adott Japánban.

1992-ben ő vezette az EBU (European Broadcasting Union) Big Bandjének workshopját, melyben Európa tizenhét országának zenészei vettek részt. A műsoron nagy részben Vukán művei szerepeltek. 1996-ban Hollandiában a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen adott hangversenyét az év koncertjének választották. 1999 óta Horgas Eszter fuvolaművész állandó partnere. Tizenkét közös albumuk jelent meg, Gershwin, Chopin, Bach és Bernstein átiratokat készítettek, operaátdolgozásokat - Bohémélet, Pillangókisasszony, Porgy és Bess - adtak elő.

2000-ben megalapította a Septet formációt Balázs Elemérrel, Egri Jánossal és a Budapesti Saxophone Quartettel. Szakcsi Lakatos Bélával csaknem három évtizeden keresztül léptek fel duóban. Európa szinte valamennyi országában vendégszerepelt, 1983-ban és 1993-ban egy hónapos koncertkörutat tett az Egyesült Államokban. Olyan kiváló művészekkel játszott együtt, mint Philly Joe Jones, Clifford Jordan, Linda Hopkins, Anette Lowman, Frank Foster, Clarck Terry és Kenny Wheeler.

Rendkívül sokoldalú zeneszerzői pályafutása során számos lemezt készített, komponált több mint 130 filmzenét (kettőt közülük Oscar-díjra is jelöltek), operát (Black Advent), 6 balettet, misét (szimfonikus zenekarra, kórusra és szólistákra), versenyműveket, 80 dalt (például Federico García Lorca és Pablo Neruda verseire), valamint 150 zsoltárt a capella kórusra. Számos tévéfilmhez, rádiójátékhoz és színházi előadáshoz írt kísérőzenét, Derby című balettjét a Magyar Állami Operaház több mint három éven keresztül játszotta.

Díjak, kitüntetések:
1962 Chopin-díj (Lengyelország)
1970 A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zeneszerzői díja
1978 Balázs Béla-díj
1981 A Magyar Rádió előadói díja
1990 Erkel-díj
1993 eMeRTon-díj
1996 Lyra Díj
1998 A Magyar Köztársaság Kiskeresztje
2000 Szabó Gábor-díj
2001 Huszka Jenő-díj
2002 Artisjus Díj
2012 Kossuth-díj

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Cím Típus Dátum
13 bagatell klarinétra és zongorára Kamarazene 1995
141 perc a befejezetlen mondatból Filmzene 1974
A cella - magister Villon nem adja meg magát Színházi zene 2006
A másik ember Filmzene 1987
A nap lovagja Filmzene 1987
A remény útjai Filmzene 2005
A remény útjai 2. Filmzene 2008
A tanú Filmzene 1969
A tigriscsíkos kutya Filmzene 2001
A trió Filmzene 0
A többire már van recept... Filmzene 2001
A vörös postakocsi Színházi zene 2003
Atlanta, Georgia Opera 1994
Az ötödik pecsét Filmzene 1976
Bagatell Kamarazene 0
Ballada ´56-ról Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2009
Banánhéjkeringő Filmzene 1986
Boldogtalan hold Színházi zene 2003
Csillag a máglyán Filmzene 1979
De kik azok a Lumnitzer nővérek? Filmzene 2005
Defekt Filmzene 1977
Dzsungel Színházi zene 2004
Ereszd el a szakállamat! Filmzene 1975
Fedőneve: Lukács Filmzene 1977
Fábián Bálint találkozása Istennel Filmzene 1980
Gyertek el a névnapomra Filmzene 1983
Gyula vitéz télen-nyáron Filmzene 1970
Haladék Filmzene 1981
Hamvadó cigarettavég Filmzene 2001
Hanussen Filmzene 1988
Harmadik nekifutás Filmzene 1973
Hatchback - Öt miniatűr Kamarazene 1990
Helló, Doki Filmzene 1997
Horn Concerto - Kürtre és kamarazenekarra Concerto 2000
Hálapénz - Tiszteletem főorvos úr Filmzene 1979
Hány az óra, Vekker úr? Filmzene 1985
Három tánc Kamarazene 0
II. (f-moll) zongoraverseny Concerto 0
III. (e-moll) zongoraverseny Concerto 0
Ideiglenes paradicsom Filmzene 1981
Image for 4+1 bassoons Kamarazene 0
Jézus Krisztus horoszkópja Filmzene 1988
Kakuk Marci Filmzene 1973
Ki beszél itt szerelemről? Filmzene 1979
Kis Romulusz Filmzene 1994
Kitörés Filmzene 1970
Kiválasztás - avagy az érzékek láthatatlan birodalma Filmzene 2003
Linda Filmzene 1983
Magyarok Filmzene 1978
Majdnem szűz Filmzene 2008
Mandarin hold Kamarazene 0
Megbízható úriember Filmzene 1984
Megint tanú Filmzene 1994
Mindörökké és még egy nap Kamarazene 2005
Missa ad Dominum Jesum Christum Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1989
N. N. A halál angyala Filmzene 1970
Neumann János Filmzene 1984
Nápolyt látni és... Filmzene 1972
Nászutak Filmzene 1970
Omelette Filmzene 1981
Prelude Kamarazene 2014
Requiem Filmzene 1981
Szegény Avroszimov Filmzene 1980
Szikrázó lányok Filmzene 1974
Szépek és bolondok Filmzene 1976
Te rongyos élet Filmzene 1983
Tegnapelőtt Nőikarra 1982
Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája Filmzene 1988
Tuba Kamarazene 2012
Utazás az éjszakába Színházi zene 2009
Villanyvonat Filmzene 1985
Zongora a levegőben Filmzene 1976
Zsarumeló Filmzene 1985
Ámokfutás Filmzene 1974
Áramütés Filmzene 1979
Ártatlan gyilkosok Filmzene 1973