Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Székely Endre


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1912

 
1912. április 6., Budapest - 1989. ápr 14., Budapest

Zeneszerző, karnagy, főiskolai tanár. 1932 és 35 között a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán Siklós Albert, Kodály Zoltán és Molnár Antal tanítványa. 1937-ben zeneszerzői diplomát szerzett. 1945-ig a Bőrös Szakszervezet kórusát vezette, a Vándor-kórusban Vándor Sándor helyettese volt. 1945-ben megszervezte a Magyar Zeneművészek Szabad Szakszervezetét, a Munkás Kultúrszövetséget. Az összes magyar kórust összefogó Bartók Szövetség főtitkára volt. 1950-től 1952-ig a Magyar Rádió kórusának vezetője; 1952-56 között Sztálinvárosban (Dunaújváros) kórust szervezett. 1959-72 között a budapesti Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanára volt.

Az 1960-as években megújította zenei eszköztárát, felzárkózott a korszerű zeneszerzéshez. 1967 körül kialakította saját zenei nyelvét. Az 1986-88 csúcspont zeneszerzői pályáján; kompozícióival sikereket ért el itthon és külföldön (Darmstadtban). Vokális és színpadi műveket, zenekari és versenyműveket, kamarazenei és szólódarabokat írt. Fontosabb művei: Vörös Rébék (ballada, 1946; átdolgozás: 1957); Aranycsillag (operett, 1950); Petőfi (kantáta, 1952) József Attila (kantáta, 1954); Vízirózsa (opera, 1958); Dózsa György (oratórium, 1958); 3 fúvósötös (1953, 1961, 1966); 5 Vonósnégyes (1954, 1958, 1961, 1972, 1981); Musica notturna (1968); Trió (ütők, zongora, 1969); Hegedű-szólószonáta (1980); II. Hegedű-szólószonáta (1988).

Díjak, elismerések
1954, 1980 Erkel-díj
 
Cím Típus Dátum
137. zsoltár Vegyeskarra 1942
3 Organum Élő zene és zene magnószalagra 1970
6 Fanfár Kamarazene 1981
A jószomszédság dalai Vegyeskarra 1948
Altató nóta Gyermekkarra 1941
Anyák himnusza Vegyeskarra 0
Az estharang Férfikarra 0
Bauwerk Kamarazene 0
Capriccio Kamarazene 1961
Concerto Concerto 1964
Concerto Concerto 1958
Concerto hegedűre és zenekarra Concerto 1979
Concerto in memoriam Webern Concerto 1976
Concerto trombitára és zenekarra Concerto 1971
Csendes kévébe Kórusmű a cappella 0
Die letzten Gesänge Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1983
Divertimento Kamarazene 1950
Duet for Cimbalom and Flute !meghatározása folyamatban 0
Duo concertante Concerto 0
Ej uhnyem (Volgai hajóvontatók dala) Vegyeskarra 0
Elment az én rózsám Vegyeskarra 0
Espagnola Kamarazene 0
Fantasia concertante Concerto 1987
Fantasma Szimfonikus zenekarra 1969
Fiatal város Vegyeskarra 0
Förgetegben Kórusmű a cappella 0
Hullámmozgások Szimfonikus zenekarra 0
Humanisation / Humanizáció Live and prerecorded music 1974
Három Ady-dal Vegyeskarra 0
I. Fúvósötös Kamarazene 1953
I. Rapsodia Kamarazene 1956
II. Fúvósötös Kamarazene 1961
II. Partita Vonószenekarra 1957
II. Szonáta Szólóhangszerre 1988
II. Vonósnégyes Kamarazene 1959
III. Fúvósötös Kamarazene 1966
III. Szonáta Szólóhangszerre 1971
IV. Vonósnégyes Kamarazene 1972
Keményebb napok jönnek Vegyeskarra 1978
Komáromi bányászdalok Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Kérdező Vegyeskarra 1941
Két József Attila-dal Kórusmű a cappella 0
Lassú és friss Kamarazene 1968
Magyar népdalok Vegyeskarra 1946
Music for Five Kamarazene 1987
Musica da camera Kamarazene 1977
Musica notturna Ensemble 1967
Négy ellenpont magyar stílusban Kamarazene 1970
Négy férfikar Férfikarra 0
Petőfi Cantata Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1952
Quartetto per tromboni Kamarazene 1988
Rapsodia concertante Concerto 1985
Rapszódia Kamarazene 1982
Riflessioni Concerto 1973
Sestetto Kamarazene 1972
Sinfonia Szimfonikus zenekarra 1957
Sinfonia Concertante Concerto 1961
Sonata per clarinetto e pianoforte Kamarazene 1984
Sonata per violino solo Szólóhangszerre 1980
Sonata per violoncello solo Szólóhangszerre 0
Sonores nascentes et morientes Szimfonikus zenekarra 1975
Szeretnének Férfikarra 0
Szonatina Kamarazene 0
Szonatina Szólóhangszerre 0
Szvit Zenekari mű 1950
Szólókantáta Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1972
Tavasz van! Gyönyörű! Nőikarra 0
Tre esercizi Kamarazene 1977
Trió Kamarazene 1969
V. Vonósnégyes Kamarazene 1981
Zongoraszonáta Szólóhangszerre 1952
Ítélet Jeruzsálemben Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1986