Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Selmeczi György


Zeneszerző

Születési hely
Kolozsvár [Cluj Napoca - Romania]
Születési dátum
1952
Weboldal

 
1952. március 8. Kolozsvár [Cluj, Románia])

Zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, kivételesen sokoldalú személyiség, a zene csaknem minden ágában otthonos és aktív.

Tanulmányait szülővárosában, ötéves korában kezdte Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós és Vermesy Péter irányításával. 1971-től 1975-ig a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán Halmos György és Oláh Tibor, 1975 és 1976 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál növendéke volt. 1976-tól 1977-ig ösztöndíjjal a párizsi IRCAM-ban Pierre Bouleznél tanult, 1979-ben pedig a szintén párizsi CERIS-ben Daniel Charles irányítása alatt dolgozott. Karrierje a Kolozsvári Magyar Színháznál kezdődött, ahol 1974 és 1975 között zeneszerzőként és karmesterként dolgozott, több rádió- és televíziófelvételt készített Románia-szerte.

1976-ban Miskolcon megalapította az Új Zenei Műhelyt. 1976-tól 1977-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének Miskolci Tagozatán kamarazenét tanított, majd zeneigazgató lett a budapesti 25. Színháznál és a Miskolci Nemzeti Színháznál. Az 1980-as években a budapesti Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatója, 1987-től a Mérték Egyesület elnöke, a Vetületek Kortárs Opera Fórum alapítója. 1989-ben Budapesten újraalapította a Camerata Transsylvanica kamarazenekart, ezzel egy időben megalapította és igazgatta a Budapesti Kamaraoperát.

1991-től 1999-ig a Kolozsvári Magyar Opera állandó vendégkarmestere. 1996 és 2000 között a Szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatójaként dolgozott. 2000-től 2002-ig a Millenáris Park és Kulturális Programiroda művészeti vezetője, 2002-től 2008-ig a Nemzeti Színház zeneigazgatója. 2002 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője, 2004-től a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője. 1995-ben megalapította az Auris társulatot, melynek azóta is művészeti vezetője.

Zeneszerzői tevékenysége vokál-szimfonikus művektől kamara-, kórus- és színpadi művekig terjed. Főbb művei: Szirén (opera), Szerelem és irgalom (oratórium Shakespeare szövegeire), Himnuszok (kantátaciklus), hat mise, négy vonósnégyes, szakrális művek, két versenymű, stb. Emellett számos színpadi előadás és mintegy ötven magyar nagyjátékfilm zeneszerzője. Karmesterként és zongoraművészként Európa-szerte koncertezik, számos rádió-, televízió- és CD-felvételt, valamint operafilmet készített, több száz kortárs zenemű bemutatása fűződik a nevéhez.

Selmeczi György pályája során számos elismerésben részesült, 1983-ban és 1986-ban a Budapesti Filmszemle legjobb filmzenéért járó díját, 1987-ben és 1990-ben a legjobb kortárs zenei előadásért Artijus díjat, 1995-ben a kecskeméti Animációs Filmszemle zeneszerzői díját, 1999-ben Erkel-díjat kapott. 2002-ben Liszt: Late works című albumával elnyerte a Liszt Ferenc Hanglemez Nagydíjat. 2008-ban Duna-díjat kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. 2012-ben az Érdemes Művész címmel, 2015-ben a Bartók-Pásztory díjjal, 2019-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 2023 novemberében a Nemzet Művésze díjat vehette át.

lásd még: Selmeczi György - karmester

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Cím Típus Dátum
"Szentegyházi utca" Kamarazene 2013
A Szirén Opera 1997
A Tisza Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1998
A garabonciások énekeiből Vegyeskarra 0
A három testőr Színházi zene 1998
A krónikás Opera 2019
A pacsirta Filmzene 1987
A pokol színei Balett / Choreographic work 1998
A részleg Filmzene 1995
A szerelem és irgalom dalai I.-IX. Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Agnes Beata virginis Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Agnus Dei a Tisza oratóriumból Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Aki értette a növények nyelvét Filmzene 2002
Alba Felix Szimfonikus zenekarra 0
Angi Vera Filmzene 1979
Az aranyember Multimédia 2001
Az elveszített végzet Vegyeskarra 0
Az ismeretlen kedveshez Vegyeskarra 0
Az ötödik pecsét Színházi zene 2006
Az úrhatnám polgár Színházi zene 2003
Az ügynök halála Színházi zene 2000
Azok a szép napok Filmzene 1990
Boldogasszony lovagja Opera 2017
Bulgakov Szimfonikus zenekarra 0
Bunbury Színházi zene 2000
Cigánydalok Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 2000
Concerto per 4 violini ed archi Concerto 1999
Czillei és a Hunyadiak Színházi zene 2004
Da pacem / Adj békességet Vegyeskarra 1990
Dallas Pashamende Filmzene 2004
Dalok a Függő városból Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
De Maria Virginis - Hommage à Péter Korniss Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Disznójáték Színházi zene 2003
Diótörő herceg Színházi zene 1983
Due madrigali / Két madrigál Nőikarra 2000
Egy kicsit én, egy kicsit te Filmzene 1984
Egy nő Színházi zene 2000
Elégia Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2014
Emlékezések Phil Marlowe-ra Kamarazene 1987
Erdély aranykora Filmzene 1989
Faludy György, költő Filmzene 1988
Fantasia concertante per arpa, tromba ed orchestra d´archi Concerto 1996
Farsang Színházi zene 2005
Fehér László balladája Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1994
Felhőjáték Filmzene 1983
Futamok Vegyeskarra 0
Fény hull arcodra, kedvesem Filmzene 2002
Goethe a Dunánál Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 2002
Gyermekrablás a palánkutcában Filmzene 1985
Gyökér Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1984
Györgyike, drága gyermek Színházi zene 2003
Haggyállógva Vászka Filmzene 1996
Hajnal - Stabat Mater in honorem Petri Korniss Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2011
Halotti pompa Vokális zene 0
Higgyetek nekem Filmzene 1985
Himnuszok 2. Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2014
Himnuszok I.- VII. Kórusra és kamaraegyüttesre 1999
Hippolyt, a lakáj Színházi zene 1999
Hotel Ouest Filmzene 0
Hymnus in festo sancti Emericis Kórusra és kamaraegyüttesre 0
Három Szőcs Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Három dal gyermekkarra Gyermekkarra 2001
Három kórusmű Weöres Sándor verseire Kórusmű a cappella 1999
Három varjú Kórusmű a cappella 1998
Három zenekari darab Zenekari mű 1980
Idő van Filmzene 1985
Introitus – Pilinszky János és Ted Hughes szövegére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Iskolakerülők Filmzene 1989
Isten, császár, paraszt Színházi zene 2001
Iván, a rettentő Színházi zene 2008
Jadviga párnája Filmzene 2000
KZ-oratórium Filmzene 0
Kamarakantáták Szólóhang(ok)ra, szólóhangszer(ek)re és z.karra 1992
Karácsonyi Babatár Filmzene 1989
Kettévált mennyezet Filmzene 1982
Kiáltás és kiáltás Filmzene 1987
Kodály Zoltán kalandjai Kamarazene 1986
Kolozsvár - A függő város Színpadi mű 2002
Kolozsvári táncok Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1999
Koncertfantázia Concerto 1996
Koordináták Vegyeskarra 0
Két noktürn Szólóhangszerre 2020
Két tangó Kórusmű a cappella 2003
Két zenekari darab Zenekari mű 1977
Kínai védelem Filmzene 1999
La Suite en Bref Kamarazene 2019
Laudate pueri Dominum - Hommage à János Kájoni Kórusra és kamaraegyüttesre 1989
Laura Filmzene 0
Les enfants de la patrie Balett / Choreographic work 1992
Margarétás dal Filmzene 0
Margó mozija I. Kamarazene 0
Margó mozija II. Kamarazene 2010
Margó mozija IV. Szólóhangszerre 2016
Margó mozija VI. Szólóhangszerre 2017
Megáll az idő Filmzene 1981
Melodráma Filmzene 1991
Mennyei Seregek Filmzene 1984
Mese habbal Filmzene 1979
Metrikon Kamarazene 1983
Micimackó Színházi zene 2000
Minutes Volantes Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1996
Missa Prima Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1987
Missa Quarta Szólóhang(ok)ra, kórusra, szólóhangszer(ek)re és z.karra 1999
Missa Quinta Kórusra és kamaraegyüttesre 2001
Missa Quinta Kórusra és kamaraegyüttesre 0
Missa Secunda Kórusmű a cappella 1984
Missa Sexta Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Missa Tertia Kórusmű a cappella 1988
Monumentum Bartók emlékére Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1995
Még ma Színházi zene 1985
Mózes Színházi zene 2004
Négy darab Phil Marlow-nak Kamarazene 1990
Operetka Kórusra és zenekarra 2001
Passió Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Petőfi Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Quartetto d´ Archi No. 1 / 1. vonósnégyes Kamarazene 1991
Quartetto d´ Archi No. 2 / 2. vonósnégyes Kamarazene 1993
Quartetto d´ Archi No. 3 / 3. vonósnégyes Kamarazene 2007
Quartetto d´ Archi No. 4 / 4. vonósnégyes Kamarazene 2011
Rekviem Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2004
Responsorium ad S. ioannem de Deo Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Revizor Filmzene 1984
Rinaldo Filmzene 2002
Rorate caeli Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2015
Scherzo zenekarra Zenekari mű 1981
Septour / Szeptett Kamarazene 2012
Sonata per violino solo / Hegedű szólószonáta Szólóhangszerre 2008
Spiritiszták - Opera két felvonásban Opera 2004
Svejk vagyok Színházi zene 1992
Szent Borbála Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Szent János himnusz Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Szent László himnusz Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Szent Margit Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Szent Márton-játék Kórusra és kamaraegyüttesre 0
Szent Orfeusz töredékek Szimfonikus zenekarra 0
Szentivánéji álom Színházi zene 1991
Szerencsés Dániel Filmzene 1983
Szirmok, virágok, koszorúk Filmzene 1984
Szirén - Opera egy felvonásban Opera 1997
Te Deum 1914 Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Teketória Filmzene 1976
Tetemrehívás Filmzene 2003
Tiszta Amerika Filmzene 1987
Tizenkét prelűd zongorára Szólóhangszerre 1986
Triptichon 2 zongorára Kamarazene 2001
Tékozló apa Filmzene 1991
Térmetszés Filmzene 1979
Vallásos énekek Szólóhang(ok)ra, szólóhangszer(ek)re és z.karra 1993
Vedd könnyen, szivi... Színházi zene 2002
Vetületek (Pantomím) Balett / Choreographic work 1990
Vidám dalok Vegyeskarra 2010
Viszontlátásra, drága Filmzene 1978
Waldszenen (Erdei jelenetek) Zenekari mű 1998
Zuhanás közben Filmzene 1987
Ábel Amerikában Filmzene 1998
Ábel a rengetegben Filmzene 1994
Ábel az országban Filmzene 0
Álombánya Filmzene 0
Árgyélus királyfi Színházi zene 0
Átirat - Liszt: Csárdás obstiné Szimfonikus zenekarra 0
Átirat - Liszt: Magyar történelmi arcképek Szimfonikus zenekarra 0
Átirat - Liszt: Quatre Valse Oubliées Szimfonikus zenekarra 0
Ördögváltozás Csíkban Filmzene 1993
Ünnepi gyermekzene (Millenniumi óda) Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2001