Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Egressy Béni


Zeneszerző

Születési hely
Sajókazinc (ma: Kazincbarcika)
Születési dátum
1814

 
1814. április 21. Sajókazinc - 1851. július 11. Pest

Eredeti nevén Egresi Galambos Benjamin, református papi családban született. Előbb kántortanító volt Mezőcsáton, majd bátyja - Gábor - példáját követve, színészi pályára lépett. Hogy hangját tovább képezhesse, 1838-ban Olaszországba gyalogolt Havi Mihály színésztársával, ahol másfél évet töltöttek Fiume, Trieszt, Velence, Padova és Milánó városaiban folytatott tanulmányaikkal. Hazatérve, Egressy előbb Kassán, majd Kolozsvárott lépett színpadra.

1840-től foglalkozott zeneszerzéssel. 1843-ban a Szózat megzenésítésével elnyerte a Nemzeti Színház pályadíját, és ebben az évben a színház tagja lett. Kora legkiválóbb magyar dalszerzője, Petőőfi első megzenésítője (Ezrivel terem a fán a meggy, 1844). A népies magyar műdal és a csárdás zene művelője: Ereszkedik le a felhőő; Ez a világ amilyen nagy; Juhász legény, szegény juhász legény; Ne menj rózsám a tarlóra; Télen, nyáron pusztán az én lakásom stb., számos magyar nóta, csárdás, körmagyar szerzője. Készített orgonaátiratokat, zenét szerzett színdarabokhoz, népszínművekhez (Szép Juhász; Szökött színész és katona; Falusi lakodalom; Mátyás deák; Világismeret stb.). Fogadj Isten című művét Liszt a 10. rapszódiában dolgozta fel; Klapka-indulójára (1849) később Thaly Kálmán írt szöveget (Föl, jó vitézek a csatára). Dalainak 1869-ben válogatott kiadása jelent meg Poor Vilmos szerkesztésében. Párhuzamosan kezd foglalkozni a színművek fordításával. Tíz esztendő alatt közel hetven színdarabot és operaszöveget fordított le németből, olaszból és franciából.

Részt vett a szabadságharcban, Kápolnánál súlyos lábsérülést szerzett, amelyből sohasem gyógyult fel teljesen. 1849. áprilisában Komáromba helyezték hadnagyi rangban, ahol egyben a helyőrség zenekarának igazgatását is elvállalta. Klapka kapitulációja után menlevelet kapott és visszatért a színházhoz. Számos színdarabot írt, legsikerültebb a Két Sobri című népszínműve (1851). Erkel Bátori Mária, Hunyadi László és Bánk bán című operáinak ő írta a szövegkönyvét.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1966 Béres Ferenc - Öt évszázad magyar dalai
(Ferenc Béres - Hungarian Songs Of Five Centuries)
Qualiton LPX 1292 LP
1982 Himnusz - Szózat
(Hymnus - Szózat)
Hungaroton SLPX 19133 Saját
LP / Újrakiadás CD-n: HCD 19133 (1994)
1994 Himnusz - Szózat
(Hymnus - Szózat)
Hungaroton HCD 19133 Saját
A Hungaroton SLPX 19133 (1982) újrakiadása
2000 Zene szalagavatóra, ballagásra és évzáróra
(Music for prom and graduation)
Hungaroton HCD 19446
2000 Béres Ferenc - Öt évszázad dalai
(Ferenc Béres - Hungarian Songs of Five Centuries)
Hungaroton HCD 18243
2023 Johannes Brahms: Hungarian Dances and the Hungarian Tradition Naxos 8.574424-25 2 CD
 
Cím Típus Dátum
"Édes szülőm, mi bánt engem" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1843
"Elmennék én katonának" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1843
"Elmennék én katonának" - Férfikarra Férfikarra 1843
"Ereszkedik le a felhő" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1848
"Ez a világ amilyen nagy" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
"Ezrivel terem a fán a meggy" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1844
"friss magyar nótával" !meghatározása folyamatban 0
"Juhász a hegy oldalán" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1843
"Juhász a hegy oldalán" - Férfikarra Férfikarra 1843
"Magyar leány az én rózsám" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1843
"Magyar leány az én rózsám" - Férfikarra Férfikarra 1843
"Mi füstölög ott a síkon távolba" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1843
"Mi füstölög ott a síkon távolba" - Férfikarra Férfikarra 1843
"Szerelmes vagyok én, megmondjam-e kibe?" Férfikarra 1847
"Szülőföldem szép határa" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1843
"Télen nyáron pusztán az én lakásom" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1847
"Temetésre szól az ének" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1848
A fehérek kara Férfikarra 1842
A jegygyűrű Színházi zene 1846
A két Barcsay - Bordal !meghatározása folyamatban 1844
A kézműves Színházi zene 1847
A királyné és a kalandorok - Matrózdal Férfikarra 1845
A süvegem gyászfekete Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1851
A szép juhász Színházi zene 1850
A szép juhász - Énekhangra és zongorára Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
A szökött színész és katona Színházi zene 1845
A velencei nő - Csajkadal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1842
Az áldozat - Kancsódal Férfikarra 1841
Az áldozat - Kancsódal Színházi zene 1841
Az ördög naplója - Románcz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1842
Ábránd - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Babámnak, Marcsámnak adom e violát Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1851
Beteg leány - Férfikarra Férfikarra 1846
Bokréta - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Bölcsődal - Zongora Szólóhangszerre 1844
Bordal - Férfikarra Férfikarra 1845
Bordal - Férfikarra Férfikarra 0
Búcsú dal - Zongorára Szólóhangszerre 1842
Bujdosó Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
Csalogány búcsúja Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
Davoria - Férfikarra Férfikarra 0
Dunamelléki csárdások !meghatározása folyamatban 0
Egy névtelen induló - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Egy nő ki az ablakon kiugrik !meghatározása folyamatban 1847
Ej! Haj! Félre te búbánat! Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
Énekszó - Férfikarra Férfikarra 1843
Falusi lakodalom Színházi zene 1845
Farsangi iskola Színházi zene 1844
Fidibusz Színházi zene 1850
Figaro leánya Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1844
Fogadj Isten - Zongorára Szólóhangszerre 1846
Földönfutó Színházi zene 1850
Gyászdal - Férfikarra Férfikarra 1844
Himnusz - Férfikarra és zenekarra Kórusra és zenekarra 1844
Hogyha körülölelem Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
Hontalan - Zongorára Szólóhangszerre 1840
Honvágy - Zongorára Szólóhangszerre 1844
Hozzá - Zongorára Szólóhangszerre 1842
Ines - Románc !meghatározása folyamatban 1845
Keserv és Viszontlátás - Zongorára Szólóhangszerre 0
Két Sobri Színpadi mű 1851
Két Sobri csárdás - Zongorára Szólóhangszerre 1851
Ki vagyok én, mi a nevem... Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1851
Kidőlt a fa mandulástól Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
Kis furulyám szomorúfűz ága... Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
Költő álma - Fuvolára Szólóhangszerre 0
Komáromi emlék - Zongorára Szólóhangszerre 0
Komáromi utóhangok (Klapka induló) - Zongorára Szólóhangszerre 1847
Kornéliához - Zongorára Szólóhangszerre 1847
Magyar dalvirágok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1843
Magyar körtánc !meghatározása folyamatban 0
Magyarka frissel !meghatározása folyamatban 0
Mátyás diák Színházi zene 1844
Még egy tisztújítás !meghatározása folyamatban 1843
Mézeshetek - Zongorára Szólóhangszerre 1844
Ne menj rózsám a tarlóra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1843
Négy huszár és gyermekharisnya - Huszárdal Férfikarra 1842
Népdal (Apám, anyám, barátom) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1849
Örömhangok - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Országgyűlési nóta - Zongorára Szólóhangszerre 1844
Országgyűlési szózat Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1845
Őszi dal - Zongorára Szólóhangszerre 1844
Óh ne mondj engem rózsádnak Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1850
Párbaj mint istenítélet Színházi zene 1848
Párizsi szerencsevadászok - Kardal Kórusmű 1845
Párizsi szerencsevadászok mazurka - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Pásztori hangok - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Pesti nóta - Zongorára Szólóhangszerre 1843
Rákosi emlék - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Részvét / Búbánat - Zongorára Szólóhangszerre 1843
Sárosi visszhangok - Zongorára Szólóhangszerre 1847
Siralom, vigalom - Zongorára Szólóhangszerre 1841
Sírvirágok - Zongorára Szólóhangszerre 1844
Szállnak a darvak Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Szent Dávid zsoltári - Orgonára Szólóhangszerre 1849
Szeretem is a kisbabákat Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1851
Szózat - Férfikarra Férfikarra 1839
Szózat - Férfikarra és zenekarra Kórusra és zenekarra 1843
Szüreti dal - Zongorára Szólóhangszerre 0
Társalgó (Új társas táncz) - Zongorára Szólóhangszerre 1846
Téli dal - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Tiszaparti csárdások I-II. - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Vad rózsák - Zongorára Szólóhangszerre 1845
Vadászdal - Férfikarra Férfikarra 1839
Vándor álmai - Magyar nóta Szólóhangszerre 0
Világismeret - Zenekar-kíséretes vegyeskarok Kórusra és zenekarra 1850
Viola, kék viola szál Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1851
Víz hátán - Zongorára Szólóhangszerre 1845