Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Budapesti Monteverdi Kórus


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
1972
E-mail
Weboldal

 
A Budapesti Monteverdi Kórust @@ZENESZ_1300## karnagy alapította 1972-ben.

Az együttes, amely kamarakórusként kezdte működését, az évek során jelentősen megnőtt, így hangzása és repertoárja is megváltozott. A Budapesti Monteverdi Kórus ma az európai reneszánsz a cappella művei mellett szívesen vállalkozik a barokk, a bécsi klasszicizmus és a romantika kórusműveinek, zenekari kíséretes oratóriumainak előadására, de énekel kortárs műveket is. Számos magyar és külföldi zeneszerző művének bemutatója fűződik nevéhez. Hangversenyeit gyakran színesíti magyar népdalokkal és népdalfeldolgozásokkal. A kórus tagjai többségükben diákok, pedagógusok, de akadnak köztük orvosok, jogászok, mérnökök, vállalkozók is, akiket a zene szeretete mellett a barátság is összefűz. A közös muzsikálás örömét igazolja, hogy sokan több, mint húsz esztendeje énekelnek itt.

Az együttes rádió-, televízió- és hanglemezfelvételek mellett fesztiválokon, kórusversenyeken szerepelt sikeresen. A Budapesti Monteverdi Kórus magyarországi szereplései mellett az elmúlt 23 évben Európa számos országában koncertezett. Nemzetközi sikereinek színhelyei: Bécs, Spittal a.d. Drau (I. díj), Arezzo (Nagydíj és I. díj), Bologna, Meran, Roma, Schio, Vicenza, Sardegna, Llangollen (II. díj), London, Marseilles, Párizs, Poitiers, Brugge, Brüsszel, Amsterdam, Rodin, Utrecht, Köln, Achen, Kassel, Grebenstein, Altenberg, Stattilm, Calden, Schwarzwald, Biel, Zürich.

Claudio Monteverdi magyarországi tartózkodásának 400 éves évfordulóját felhasználva az együttes Kollár Éva karnagy vezetésével 1996 augusztusában 5 európai és 2 magyar kórus részvételével megrendezte a Monteverdi Kórusok Nemzetközi Fesztiválját, amelynek témája Claudio Monteverdi zenéje és hatása az európai zenekultúrára volt. A rendezvény sikerét jelzi az eseményről megjelent számos újságcikk és az a tény, hogy a Magyar Rádió és Televízió a koncerteket teljes időtartamban rögzítette.

A Fesztiválon bemutatott repertoárja alapozva a Budapesti Monteverdi Kórus 1996 novemberében egy teljes egészében Claudio Monteverdi egyházi zeneműveit tartalmazó CD lemezt jelentetett meg.

2011-ben megkapta a Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjat.