Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

David Kollar Project


Zenekar, kórus, együttes


 
Az együttest David Kollar kiváló szlovák gitáros hozta létre 2009-ben. A határokon átnyúló formáció másik két tagja magyar: Markó Ádám dobos és Baranyi Gergely basszusgitáros.

Már néhány koncert után nagy érdeklődés kísérte a csapat munkáját, népszerűségüket több jelentős fesztivál meghívása is jelezte.

A David Kollar Project 2009 májusában igen nagy sikerrel turnézott Európa több országában, így Magyarországon, Bulgáriában és Görögországban. A csúcspontot egy athéni koncert jelentette, ahol háromezres közönség előtt léphettek színpadra.

Nem sokkal később, 2009 júliusában a budapesti TAKE 5 clubban elkészítették első DVD felvételüket. Rögtön ezután lengyelországi turnéra indultak, ahol nagy sikerrel szerepeltek a gliwicei Jazz Under Ruins fesztiválon is.