Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ars Nova Énekegyüttes


Zenekar, kórus, együttes

 
Az Ars Nova Énekegyüttes sikertörténete 1990-ben kezdődött Kecskeméten. Megalakulásuk évében az Athéni Nemzetközi Kórusversenyen első díjat nyertek. Ezt követően az együttes egyéni hangzásának-, virtuóz énektechnikájának kimunkálása mellett rendkívül széles repertoárt sajátított el, amiben a kortárs magyar kórusirodalom döntő súllyal szerepel. A kortárs magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért az énekegyüttes, ill. karnagya három alkalommal részesült a Magyar Szerzői Jogvédő Egyesület Artisjus-díjában.

Az együttes 1996 óta 12 nemzetközi versenyen indult el, összesen 26 díjat nyertek el. Minden alkalommal első díjat kaptak kategóriájukban, hétszer pedig az összes kategória legjobbjai között elnyerték a Nagydíjat. (Athén 1990, Ankara 1996, Budapest 1997, Tours 1997, Zwickau 1998, Maribor 1998, Budapest 1999, Helsinborg 2004, Rodosz 2005, Graz 2008, Bécs 2010, Verona 2013). Legnagyobb sikerüket 2008-ban a Grazban megrendezett 5. Kórusolimpián érték el, innen két aranyéremmel és olimpiai bajnoki trófeával tértek haza.

Többek között olyan jelentős fórumokon képviselték a magyar kóruskultúrát, mint az Európai Nagydíjasok Versenye (Olaszország), a Kóruszene Nemzetközi Világszimpóziuma (Hollandia), a Kodály Módszer Amerikai Szervezetének Konferenciája (Chicago, USA), vagy a Pekingi Kortárs Zenei Fesztivál (Kína). További elismeréseik: közönségdíj (Szlovénia), Schumann-díj (Németország), Kodály-díj (Franciaország), valamint több alkalommal karnagyi díj.

Számos hanglemezük közül kiemelkedik a Hungaroton gondozásában megjelent Contemporary Hungarian Masses (1996), (az albumon hallható Orbán-művet, a Missa Quintanát a Strasbourgi székhelyű Nemzetközi Zenei Adatbázis 2000 június hónap kedvenc zeneművévé választotta), a Notturno, melyen Farkas Ferenc a cappella kórusművei hangzanak el, valamint az Ars Nova Sings Orbán, Orbán György szerzői lemeze.

Az együttes megalakulása óta arra törekedett, hogy a magyar, ill. nemzetközi koncertélet részévé váljon, kortárs zenei repertoárjával mintát adjon. Az Ars Nova a következő országokba kapott meghívást Görögország, Ausztria, Törökország, Németország, Svájc, Svédország, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Szlovákia, Horvátország, Hollandia, Hong Kong, Macao, USA.