Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Schola Cantorum Budapestiensis


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
1984

 
1984-ben Dobszay László javaslatára az óbudai Leövey Klára Zenei Általános Iskolában – eleinte kísérleti műhelyként, több önálló csoportban – indult útjára a későbbi Budapesti Énekes Iskola (BÉNI) A négyéves oktatási kísérlet, amelyet a Művelődési Minisztérium és az MTA Soros Alapítványa támogatott, 1988-ra alakította ki saját profilját. Az együttes művészeti vezetői Dr. Bubnó Tamás és Dr. Mezei János.

A Budapesti Énekes Iskola tanulói rendszeres liturgikus zenei szolgálatot látnak el, melynek helyszíne alsó tagozatban az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom, ahol a tanulók kéthetente vasárnaponként a 10 órás szentmisén énekelnek. A felső tagozatos diákok a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánián vezetik – a téli időszak kivételével – szerdánként este fél 6-kor a vesperás imaórát.

A Schola Cantorum Budapestiensis a liturgikus zenei szolgálatok mellett aktívan részt vesz a hazai és nemzetközi koncertéletben is. Magyarországon kívül Ausztriában, Csehországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Svájcban, Spanyolországban és Ukrajnában is koncertezett már. 1999-ben megalapították, és több mint egy évtizeden keresztül szervezték a Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztivált, melynek keretében számos világhírű együttes is ellátogatott hazánkba.

Az iskolának kihelyezett tagozata működik Albertfalván, a Don Bosco Katolikus Általános Iskolában, a Prima primissima díjas Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola intézményi keretein belül, melynek vezetője Csonka Szabina Babett. Ez a tagozat 1993-ban indult Bubnó Tamás kezdeményezésére. Az itt tanulók heti egy alkalommal délutáni műhelyfoglalkozáson vesznek részt, valamint egyéni hangképzés órát kapnak. A liturgikus szolgálatot az Albertfalvai Szent Mihály-plébániatemplomban látják el, a Don Bosco Általános Iskola osztálymiséin, félévente 3-3 alkalommal.