Versenyek
Következő

A Dunakanyar Kortárs Zenei Fórum Zeneszerzőversenye, 2024

Zeneszerző
Online
Részletek

A Dunakanyar Kortárs Zenei Fórum örömmel jelenti be zeneszerzőversenyét, amely lehetőséget kínál fiatal tehetségek számára bemutatkozni és elismert művészekkel együtt dolgozni. A verseny három kategóriában zajlik, melyek különböző zenei kihívásokat kínálnak, hogy a résztvevők minél szélesebb skálán tudjanak megmutatkozni:
I. Kamarazenekar
II. Vegyeskar
III. Ütőegyüttes.

díjak igazán különlegesek. Az első két kategória egy vezénylés mesterkurzuson való részvételt kínál, amelyen a győztes pályaművek szerzői maguk próbálhatják ki képességeiket a zenekar vagy kórus dirigálása terén. A harmadik kategória győztes pályaműveit nyilvános hangversenyen mutatják be. Mindhárom kategória zárókoncertjéről professzionális hang és videó felvételek készülnek, amelyeket a szerzők jogtisztán megkapnak, így szabadon rendelkezhetnek velük, publikusan megoszthatják őket bármilyen platformon.

A kamarazenekari kategóriában Hámori Máté, Liszt Ferenc-díjas karmester, a vegyeskari kategóriában pedig Szabó Soma, szintén Liszt Ferenc-díjas karnagy tanítja meg a győztes pályaművek szerzőit műveik elvezénylésére. A mesterkurzusok végén színpadra is állnak az alkotók és közönség előtt mutatják be műveiket és a tanultakat.

A mesterkurzus célja, hogy a fiatal zeneszerzők bepillantást kapjanak a zenekarral, kórussal való munkába, a karmesteri / karvezetői szakmába, ezért olyan szerzők jelentkezését várjuk, akiknek nincs ilyen irányú tapasztalatuk.

Kiíró
Dunakanyar Kortárs Zenei Fórum
Helyszín
Online
Időpont
2024. július 15.
Hangszer(ek)
-

Mű hossza
-
Korhatár
40 év
Jelentkezési határidő
2024-07-15
Nevezési díj
Nincs

Bővebb információ

E-mail