Részletek
A Magyar Jazz Szövetség Babos Gyula emlékére jazz-gitárversenyt hirdet fiatal jazzmuzsikusok részére.
Már öt éve, 2018. április 12-én hunyt el a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb muzsikusa, gitárosa, Babos Gyula. Zenészek több generációja nőtt fel az ő zenéjét hallgatva és tőle tanulva.
Babos Gyula 1949-ben született, és ahhoz a generációhoz tartozott, akik abban az időszakban voltak fiatalok, amikor a kultúrában, és azon belül a zenében forradalmi változások történtek. Zenei pályafutásának indíttatása és azok a hatások, amik őt érték gyerek- és fiatalkorában, egy nagyon sajátos, mással összetéveszthetetlen zsánert adtak a gitárjátékának, valamint a zenekarai és a lemezei zenei világának egyaránt. Gyerekkorában először hegedülni kezdett tanulni. Ez nem volt az ő igazi útja, viszont a gitárral megtalálta azt a hangszert, azt a zenei közeget, amivel és amiben ezután egész életében otthonosan mozgott. Életében nagyon nagy fordulatot jelentett, amikor Nyugat-Európából hazatért és bekerült a korszak legemblematikusabb fúziós jazz-zenekarába, a Rákfogóba, ahol Szakcsi Lakatos Bélával, Kőszegi Imrével, Orszáczky Jackie-vel és Ráduly Mihállyal játszott együtt. A 70-es évek elején elkezdte őt érdekelni egy másik zenei világ is, az akkori avantgárd vonal. A Kex együttessel is játszott, ahol elsősorban Baksa Soós Jánostól, de a többi zenésztől is egy teljesen más értékrendre és gondolatiságra épülő előadóművészi attitűdöt ismert meg. Ezeknek a különböző zenei és egyéb hatásoknak is köszönhetően Babos Gyula egy nagyon sokszínű egyéniség lett zenéjét és személyiségét tekintve is. Gitárjátékában is megjelentek ezek a különböző hatások. Muzsikájában egymást erősítve jelentek meg azok a zenei gyökerek, amelyek stílusát meghatározták. Természetesen az amerikai jazzes gondolkodásmód volt ezek között a legerősebb, de a cigányzenei gyökereinek sem fordított hátat soha. Scott Henderson is nagyon elismerően nyilatkozott gitárjátékáról és kiemelte, hogy van egy olyan egyéni íz a gitározásában, mai megkülönbözteti őt az ottani muzsikusoktól. A ’70-es évek meghatározó fúziós zenekara volt az általa alapított Saturnus együttes is. Ha sorra vesszük a különböző formációit és lemezeit, egy folyamatosan megújulásra, kísérletezésre való törekvés bontakozik ki a művészi tevékenységében. Az utolsó, 2016-ban megjelent Makrokozmosz című lemeze kapcsán elmondta, hogy ezzel a zenekarral megtalálta azt a zenei formát, amelyben maximálisan ki tudja fejezni a benne lévő zenei gondolatokat.
Zenei pályafutása mellett nagyon jelentős volt a pedagógiai munkája is. 1977-től a Gonda János vezette jazztanszak tanára volt, a Kőbányai Zenei Stúdióban annak megalakulásától kezdve tanított.
Pályafutása során több díjban is részesült: 1991 – EMeRTon-díj, 2003 – Szabó Gábor-díj, 2005 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 2008 – Liszt Ferenc-díj.
Babos Gyula nemcsak mint gitáros, hanem mint alkotó művész, zenekarvezető, és pedagógus is nagyon fontos tagja volt a magyar zenei életnek.
A nevezés korhatára 30 év (A verseny napjáig be nem töltött 30. életév – 1994. február 26. után születettek).
A nevezés ingyenes.
Díjak:
I. helyezett: 700.000 Ft
II. helyezett: 500.000 Ft
III. helyezett: 300.000 Ft
(A díjak bruttó összegben értendők, számla ellenében kerülnek kifizetésre.)
A zsűri elnöke: László Attila – Liszt Ferenc-díjas gitárművész
A zsűri tagjai: Gyárfás István és Szakcsi Jr.
A jelentkezéseket e-mailben kérjük megküldeni a Magyar Jazz Szövetség e-mail címére (hunjazzfed@gmail.com), a következő, kötelező dokumentumokkal együtt:
- Három Youtube-csatornára feltöltött videó, amelyhez az egyik számot kötelezően egy Babos Gyula szólólemezről kell választani, szem előtt tartva azt, hogy a döntő előtt egy próba áll rendelkezésre a versenyzőknek a kísérőzenekarral. Ezen kívül két szabadon választott jazz standardet kell feljátszani, amiből legalább az egyik medium vagy up tempo.
- Rövid, szakmai önéletrajz (maximum egy oldal).
- Személyi igazolvány másolata, amely tartalmazza a születési időt.
Jelentkezési határidő: 2024. január 31.
Az online beadott anyagok alapján a szakmai zsűri által előválogatás történik, ahonnan a döntőbe jutnak a versenyzők.