Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Rohmann Ditta


cselló

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1983
Weboldal

 
1983-ban született Budapesten, 7 éves kora óta csellózik. 10 évesen Bostonban a New England Conservatoryban tanult egy évig Suren Bagratuninál, majd 1995 és 2005 között a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendéke volt, előbb az előkészítő tagozaton Kertész Ottó osztályában (4 évig), majd Perényi Miklós növendékeként. 2005-ben kitüntetéses művész-tanári diplomát szerzett. 2005-től 2007-ig a zürichi opera zenekarában játszott ösztöndíjasként miközben a Baseli Akadémián Ivan Monighetti növendékeként 2007-ben ismét kitüntetéssel előbb ún. koncert-, majd 2008-ban szólistadiplomát kapott.

Tanulmányait jelenleg doktoranduszként ismét a Liszt Zeneakadémián folytatja. 2009 szeptemberétől a Debreceni Egyetem tanársegéde.

Első önálló koncertjét tizenegy évesen adta Bostonban. Fiatalkora óta rendszeresen koncertezik Európa-szerte mint kamarazenész és szólista. Alkalma volt olyan kiváló művészekkel együtt játszani, mint Peter Lukas Graf, Ittzés Gergely, Keller-kvartett, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin (utóbbiakkal Weiner Leó Kamarazenei díjat nyertek), Nagy Péter, Perényi Miklós, Rév Livia, Rohmann Imre, Rainer Schmidt, Takács-Nagy Gábor és Várjon Dénes. Állandó duó-partnere Mali Emese, akivel az Il Premio Trio di Trieste kamarazenei versenyen különdíjakat nyert 2003-ban. Számos hazai és külföldi hangversenyt adott. 2008-ban a zürichi Orpheus Fesztiválon a finn zongorista Anna Kuvajával is díjat nyert.

Fellépett kamara- és szimfonikus zenekarokkal egyaránt (pl. Baseli Szimfonikusok, Mendelssohn-, Liszt-, Schengeni Kamarazenekar). 2009-től szerepel az Európai Kamarazenekarban is.

Több hanglemez- és rádiófelvételen közreműködött (Hungaroton, BMC, Magyar Rádió, Svájci DRS).

Részt vett a santanderi, ösztöndíjasként a kronbergi, luzerni, prussia cove-i fesztiválokon, ahol olyan nagyszerű muzsikusok tanították, mint Boris Pergamenschikow, Steven Isserlis, Schiff András, Rados Ferenc, Frans Helmerson, Jean-Guihen Queyras, Bernard Greenhouse, Natalia Sahovszkaja).

Repertoárja a barokktól napjaink zenéjéig ível. Alkalma volt különböző fesztiválokon a szerző vezetésével fellépni Szofia Gubajdulina műveiben. Több kortárs magyar szerző, pl. Dukay Barnabás, ajánlott darabot Rohman Dittának. Zeneakadémiai diplomáján Ligeti György csellóversenyét játszotta. 2003-ban és 2023-ban is Artisjus-díjjal tüntették ki.