Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Orosz Júlia


ének - szoprán

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1908

 
1908. március 3. Budapest - 1997. október 19. Budapest

A magyar operajátszás történetének egyik legsokoldalúbb egyénisége, drámai és lírai szerepekben egyaránt kimagasló alakítást nyújtó énekesnő (szoprán).

Már 18 éves korában Párizsban adott koncertet, Budapesten először 1928-ban, a Székesfővárosi Zenekar tehetségvédelmi koncertjén lépett fel. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia ének tanszakán végezte. Pályáját a Városi Színházban kezdte. A Magyar Állami Operaházban 1929-ben debütált Blonde szerepében (Mozart: Szöktetés a szerájból). Ezután az Operaház ösztöndíjasa, majd 1930-tól egészen 1969-ig magánénekese lett. Repertoárja igen széles skálán mozgott, negyven esztendős pályafutása alatt több, mint nyolcvan szerepet énekelt.

Különösen Mozart és Puccini operákban nyújtott emlékezetes alakításokat, de szerepköre Wagner műveitől az operettig az énekes színpad szinte minden stílusára kiterjedt. Európa számos országában nagy sikerrel koncertezett. Főbb szerepei: Blonde (Mozart: Szöktetés a szerájból), Susanna (Mozart: Figaro házassága), Zerlina (Mozart: Don Giovanni), Desdemona (Verdi: Otello), Elza (Wagner: Lohengrin), Margit (Gounod: Faust), Mimi (Puccini: Bohémélet), Cso-cso-szán (Puccini: Pillangókisasszony), Tosca (Puccini), Liu (Puccini: Turandot), Nedda (Leoncavallo: Bajazzók).

Pályája során számos elismerésben részesült, Szabadság-díjat, 1953-ban Érdemes Művész címet, 1956-ban Kossuth-díjat, 1959-ben Kiváló Művész címet kapott. Orosz Júliát a Magyar Állami Operaház örökös tagjává választották.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2000 Erkel Ferenc: Bánk bán/ Hunyadi László (részletek) Hungaroton HRC 1054 Echo sorozat
2001 50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Singers)
Hungaroton HCD 32096-98 3 CD