Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Simándy József


ének - tenor

Születési hely
Kistarcsa
Születési dátum
1918

 
1916 - 1997

Simándy József 1916. szeptember 18-án született Kistarcsán. Négy elemit, majd négy polgárit végzett, utána a Szürketaxi vállalatnál autószerelést tanult, ott is dolgozott 1939 őszéig. A hajdani Városi Színház szerződtette "kardalos segédszínésznek". Egy évvel később az Operaház kórusába került.

A Zeneművészeti Főiskolán dr. Székelyhidy Ferenc növendéke. Vaszy Viktor 1945-ben szólistának szerződtette a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatába; a Magyar Állami Operaház 1947 tavaszán vendégnek, majd tagjai sorába szerződtette. Turiddun és Don Josén kívül néhány év alatt a következő szerepekben láthatta a közönség: Lohengrin, Gabriele Adorno, Vlagyimir (Igor herceg), Radames, Walther von Stolzing, János (Az eladott menyasszony), Manrico, Fiatal legény (Kodály: Székely fonó), Rotarides (Kenessey: Az arany meg az asszony), Don Carlos, a Mantuai herceg, Lenszkij, Riccardo, Erik, Bánk bán, Oleg Kosevoj (Mejtusz: Az ifjú gárda), Florestan, Gyuri (Polgár Tibor: Kérők), Tamino.

1956 őszétől évekig "ingázott" Budapest és a müncheni Operaház között; odakint több olyan szerepet énekelt, amelyeket itthon soha: Edgardo, Alfredo (Traviata), Olasz énekes (A rózsalovag), Rinuccio. További szerepei a Magyar Állami Operaházban: Gyula Márton (Hajdú Mihály: Kádár Kata), Hunyadi László, Otello, Des Grieux, Murat (Erkel: Brankovics György), Cavaradossi, Canio, Homonnay (A cigánybáró).

Simándy József 1953-ban Kossuth-díjat, 1962-ben Érdemes Művész, 1964-ben Kiváló Művész címet kapott. 1990-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki. 1973 novemberében vonult nyugdíjba, de továbbra is gyakran fellépett, az 1980-as búcsúelőadásig. Budapesten halt meg 1997-ben.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1994 Erkel Ferenc: Bánk bán Hungaroton HCD 11376-77
1995 Bartók Béla: Cantata Profana; Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus; Hungaroton HCD 31503
1996 Kodály Zoltán: Spinning Room Hungaroton HCD 12839-40
1997 Nagy Magyar Énekesek: Simándy József
(Great Hungarian Voices: József Simándy)
Hungaroton HCD 31726 Saját
1997 Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus; Fölszállott a páva Hungaroton HCD 11392
1999 Operanyitányok és Intermezzók
(Opera Overtures and Intermezzos)
Hungaroton HRC 1035 Echo sorozat
1999 400 Years of the Opera Vol.1 Hungaroton HRC 1019 Echo sorozat
2000 Bizet, Georges: Carmen (részletek) Hungaroton HCD 32026 Nagy Magyar Énekesek sorozat
2000 Erkel Ferenc: Bánk bán/ Hunyadi László (részletek) Hungaroton HRC 1054 Echo sorozat
2001 50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Singers)
Hungaroton HCD 32096-98 3 CD
2019 The Masters Collection: János Ferencsik Hungaroton HCD 32820–22 3 CD