Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tóth-Vajna Zsombor


csembaló, orgona, klavikord, fortepiano

Születési hely
Születési dátum
Weboldal

 
A régi billentyűshangszer-specialista és karmester Tóth-Vajna Zsombor a fiatal magyar zenész generáció kiemelkedő alakja. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Miskolci Egyetemen szerzett kitüntetéses csembaló és orgona diplomákat Spányi Miklós, Dobozy Borbála, Ratkó Ágnes és Varga László növendékeként, majd mestertanulmányait az amszterdami Sweelinck Konzervatóriumban folytatta ahol Menno van Delft, Richard Egarr és a legendás Jacques van Oortmerssen irányításával kapott orgona, csembaló- fortepiano- és klavikordművész diplomát. Hollandiai tanulmányai alatt lehetősége nyílt megismerkedni a korabeli hangszerek játékstílusával, egyik legmeghatározóbb élménye a haarlem-i St. Bavo templom nagyra becsült Christian Müller orgonája volt, ahol annak idején Händel, Mozart és Mendelssohn is játszott.

Emellett általános orvosi diplomát is szerzett a budapesti Semmelweis Egyetemen, ahol jelenleg PhD tanulmányokat is folytat, többek között a perifériás érbetegség magyarországi előfordulásáról és a zeneterápia hatásairól.

Európa számos országa mellett fellépett az Egyesült Államokban is, mint szólista négy billentyűs hangszeren (csembaló, orgona, klavikord, fortepiano) és karmesterként vagy különböző zenekarok continuo-játékosaként. Alapítója és művészeti vezetője a 2012-ben alakult Musica Florens Barokk Zenekarnak, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekarnak, és szívügye a négykezes billentyűs muzsika állandó partnerével, ikertestvérével Gergellyel Piano e Forte Duo néven. Felvételeket készített a Magyar Rádió és a Magyar Televízió felkérésére.

Billentyűs tudását Pierre Hantai, Skip Sempé, Ton Koopman, Masaaki Suzuki, Malcolm Bilson, Lorenzo Ghielmi, Christine Schornsheim, Luigi Ferdinando Tagliavini, Papp Rita és Hans Fagius mesterkurzusain tökéletesítette tovább, akiktől hatalmas inspirációt és bíztatást kapott eddigi pályája során.

Mesterei sokoldalú, szerteágazó érdeklődésű körű muzsikusnak ismerték meg, aki a zene és a zenemű hangszeren való zenei-technikai megvalósításainak mély összefüggései iránt a végletekig elkötelezett. A legapróbb árnyalatok megoldásaira is érzékeny muzsikus, aki kreatív hozzáállásával, igényességével másokat is inspirálni tud. Mindezen tulajdonságok ötvöződnek benne egy nagyon szuggesztív előadásmóddal, maradandó élményt szerezve ezzel a hallgatóságnak.

Mint orgonaművész a történelmi orgonák elismert szakértője. Több jelentős historikus orgonán adott eddig koncertet, például az amszterdami Waalse Kerk Müller hangszerén, a híres hamburgi St. Jacobi és Alkmaar Schnitger orgonáján és a lipcsei Tamás Templom Bach orgonáján alig pár méterre a mester sírjától. Mint csembalista játszott Sigiswald Kuijken, Richard Egarr, Keller András és Hollerung Gábor irányítása alatt.

Tóth-Vajna Zsombor 2013-ban megkapta a Semmelweis Egyetem egyik legnagyobb elismerését, a Kerpel-díjat, 2015-ben a La Femme Magazin Magyarország 50 legtehetségesebb fiatalja közé választotta és a Nemzeti Erőforrások Minisztériumában a „Nemzet Tehetségeiért Ösztöndíjat” vehette át, és tagja az első Magyar Templeton Programnak mint junior fellow.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2018 Zsombor Tóth-Vajna & Gergely Tóth-Vajna: Il maestro e lo scolare Magyar Kultúra Kiadó Saját
2021 Girolamo Frescobaldi: Opere per Clavicembalo Magyar Kultúra Kiadó HCD-656 Saját
2022 Joseph Haydn: The Seven Last Words of Christ Hungaroton HCD 32867 Saját
2023 The Journey of Orpheus Hungaroton HCD 32886 Saját