Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Balogh Géza


hawaii gitár, gitár

Születési hely
Vrdnik
Születési dátum
1911
Weboldal

 
1911. december 31. Vrdnik (Szerbia) - 1994. július 5.

Balogh Géza nívódíjas gitárművész, hawaii-gitáros, tanár és hangszerkészítő 1911. december 31-én született Szerbiában, az Újvidék melletti Tarcal-hegységben, a vajdasági Vrdnik-ben (magyar nevén Rednekben) egy bányászcsaládban harmadik gyermekként. Már korai éveiben kiderült abszolút hallása. Kezdetben spanyol gitározni tanult, majd az alapfokú zeneiskolai ismeretek megszerzése után autodidakta módon fejlesztette tudását.

Gitárzenekarával Újvidéken, sétahajókon és a tengerparton léptek fel. 1942-ben Budapestre költözött feleségével. Az 50-es és 60-as években szinte minden jazz zenekarban játszott. Hawaii gitározni nagy példaképe, az amerikai Les Paul hatására kezdett el. A Tabányi zenekar alapító tagja, hawaii gitáros szólistája. Rendszeresen koncerteztek mind Budapesten, mind pedig vidéken. A kor legnevesebb zenészeivel, énekeseivel lépett fel, együtt zenélt többek között id. Pege Aladárral, Beamter Jenővel, Kovács Gyulával, Kapitány Annival, Fényes Katóval, Lantos Olivérrel, Karády Katalinnal, Ferrari Violettával, Németh Marikával, Honthy Hannával, Záray Mártával, Vámosi Jánossal, Svarba Zoltánnal és Felker Gyulával. A zenélés mellett dalokat is szerzett. Kovács Erzsi énekes előadásában szinte minden nap elhangzott 1956 után a "Ha most az egyszer visszajönnél..." című dala, melyről még lemezfelvétel is készült a Qualiton kiadásában.

Nevéhez fűződik az egyetlen hawaii gitár használatát és hawaii gitárra írt dalokat tartalmazó tankönyv megjelenése 1945-ben (cím: Hawaii-gitár iskola kotta és diagramm rendszer alapján, kiadó: Marnitz Frigyes, Budapest, 1945). Két lányát is megtanította a hangszeren játszani, sőt, többek között még Bródy János is vett gitárleckéket tőle.

Hangszerkészítőként 6 és 8 húros hawaii gitárokat készített, valamint ő szabadalmaztatta a gitár elektromos hangfelvevőjét, az ún. "Balogh patentot". Ő gyártott egyedül gitár pick-up-okat, melyeket akkoriban szinte minden korabeli beatzenész első dobozos gitárjába beszereltek. A legendás Béka zenekar hawaii gitárosának, Heinz "Bogi" Bogdánnak a gitárját is ő készítette. Saját készítésű hangszerei azóta is nagyon népszerűek, a 2013-ban megrendezett Hangfoglaláson többet ki is állítottak belőlük a Rockmúzeum standján, majd a múzeum 2014-es megnyitását követően állandó jelleggel is megtekinthetővé vált néhány hangszere. Még élete utolsó éveiben is együtt lépett fel a Tabányi Zenekarral.

1994. július 5-én hunyt el. Mind a Rockmúzeumban, mind pedig a MOM Parkban rendeztek azóta a tiszteletére hawaii gitár emlékestet, melyen lánya, Balogh Marika is fellépett édesapja hangszerén játszva.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1986 Tabányi Mihály: Csillogó Harmonika Qualiton LPM 16704 LP