Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Horváth Márton Levente


orgona

Születési hely
Tapolca
Születési dátum
1983
Weboldal

 
Horváth Márton Levente 1983-ban született Tapolcán. Alapfokú zenei tanulmányait Pápán és Balassagyarmaton végezte. 1997-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, elsőként zeneszerzést Fekete Győr Istvánnál, majd 1999-től orgonát Elekes Zsuzsánál. 2001-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés (tanára Vajda János), és orgona (Lehotka Gábor) szakára. Orgonaművészi diplomát 2006-ban, zeneszerzői diplomát 2007-ben szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2007-től 2010-ig a Zeneakadémia doktoriskolájának hallgatója volt. 2014-ben szerezte meg a DLA fokozatot. Disszertációjának címe: Egy műfaj illegalitásban – Misekompozíciók Magyarországon 1949-1969 között.

2002-ben és 2004-ben első díjat nyert a Zeneakadémia zeneszerző versenyén. Orgonistaként több ízben vett részt Prof. Olivier Latry (2003, 2004, 2008), Ludger Lohmann (2005, 2008) Szathmáry Zsigmond (2000) és David Titterington (2000, 2002), zeneszerzőként pedig Betsy Jolas (2003), Johannes Kretz (2002) és Michael Jarell (2002) mesterkurzusain. 2004-ben és 2005-ben elnyerte az Academie Musicale de Villecroze ösztöndíját, ennek köszönhetően elkészíthette első önálló szerzői lemezét.

Diplomái megszerzését követően Fischer Annie előadóművészi- (2007), majd három ízben Kodály Zoltán alkotói (2008, 2009, 2010), 2015-ben pedig Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjban részesült. 2008-ban 35 csend című vonószenekari művét a Liszt Ferenc Kamarazenekar mutatta be. Az Ifjúsági Kortárszenei Fesztivál rendszeres résztvevője volt, Túl című műve pedig a Mini-fesztiválon hangzott el 2010-ben a budapesti Művészetek Palotájában. Az utóbbi években számos művét játszották külföldön is (USA, Libanon, Szlovénia, Csehország).

Nemcsak zeneszerzőként és orgonistaként, de oktatóként is tevékenykedik. 2010-től tanít a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában (zeneelmélet-, zeneirodalom, zeneszerzés, orgonatanár, zongorakísérő), 2015-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszakának orgonatanára. 2016 és 2017 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa volt, 2017 óta pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium zeneszerzés tanára.

Mindemellett 2003-tól 10 éven keresztül volt a Kőbányai Szent László Templom orgonistája, 2014 óta pedig a Felsővízivárosi Szent Anna Templom és a budapesti Császárfürdői Szent István Kápolna orgonistája.

2010-ben a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny rendelt tőle nőikari művet, majd 2012-ben a Korunk Zenéje fesztiválon volt szimfóniájának ősbemutatója. 2011-ben a Fugato Orchestra Crossover Zeneszerzőversenyének harmadik, 2015-ben pedig a Vántus István Zeneszerzőverseny első díját vehette át. 2016-ban Erkel Ferenc díjat kapott. 2021-ben az év komolyzenei műve kategóriában Artisjus-díjjal jutalmazták Scrollin' című művét.


lásd még: Horváth Márton Levente - zeneszerző
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2007 Márton Levente Horváth: Suburban Nights Magánkiadás Saját
2009 Horváth Márton Levente és Dénes Mónika: Amor Sanctus Magánkiadás Saját
2015 Magyar kortárs versperások
(Hungarian Contemporary Vespers)
BMC Records BMC CD 211