Kistétényi Melinda
orgona
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1928
1928. július 25., Budapest - 1999. október 20., Budapest
A szélsőségek embere volt. Rendkívüli adottságok birtokában élt hasonló életet, mint kortársai közül a kevésbé kiválasztottak. A Zeneakadémia évkönyveiben nehéz nyomon követni a több tanszakon feltűnő, tanulmányait időszakosan szüneteltető, majd folytató növendék pályáját. Először az 1933/34-es évkönyvben olvashatjuk nevét (akkor még Kaindl Melindaként): hétévesen a Senn Irén vezetésével működő gyakorló osztályban Franck Klára tanította. Néha magánúton tanult, néha édesanyja irányításával - aki haláláig követendő eszmény maradt számára -, s középiskolásként felnőtt kamarapartnerei jóvoltából tett szert jártasságra a kamarazene világában is. 1945 után érettségizett, majd a Zeneakadémiára járt - egyházzenét Bárdos Lajosnál tanult, a karnagyképzőt Ferencsik Jánosnál kezdte, zeneszerzésre Viski Jánoshoz járt.
1949-ben kapott diplomát középiskolai ének- és zenetanárképző szakon. A megkezdett, abbahagyott, majd folytatott stúdiumok arra engednek következtetni, hogy érdeklődése mindig utat próbált törni magának a lehetőségek hálójában, többnyire gyakorlati "cél" nélkül, pályaépítő tervek híján. (Az elhivatottság ebben az esetben a zenélés iránti feltétlen odaadásban nyilvánult meg.)
Szolmizálni nem tudott, így adódott, hogy I. éves korában a kiírt szolfézsverseny legmagasabb kategóriájába jelentkezett, ahol már nem volt szabad szolmizálni. Helyettes karnagy és korrepetítor a SZOT-kórusnál, majd a Zeneakadémián, először énektanárok mellett, majd a karvezetés tanszakon. 1955-től óraadó, majd 1957-től kinevezett szolfézstanár volt, 1989-es nyugalomba vonulásáig.
1959-től lépett fel orgonistaként, 1962-től rendszeresen koncertezett országszerte. Élete nagy élményei közé tartozott az a két-háromhetes körút, amelynek során Anglia és Skócia nagy orgonáin játszott (1965, 1968). Kedvvel és invenciózusan improvizált - gyakran úgy állította össze koncertjei műsorát, hogy a második rész improvizáció legyen. Később azzal lepte meg hallgatóit, hogy énekelt is saját kíséretével.
"Komponálok hébe-hóba, szerencsére nem mindig a fióknak" - vallotta szerényen. Műveinek java része orgonamű, dal, kamaradarab. Szövegfordítóként főként "A dal mesterei" köteteiben találkozunk nevével. Valaki, aki szolgálatnak érezte a művészetet, bár a fennkölt meghatározás idegen volt tőle - odaadó alázattal, egyszersmind személyes rajongással volt képes közelíteni a nagyságokhoz, elsősorban a mindenekfelett nagyra becsült Bach zenéjéhez. Tudott lelkesedni - óriási adomány ez, főképp akkor, ha van rezonáló közeg, amellyel megoszthatók az élmények. Egyéniség volt olyan korban, amikor nincs az ilyesmi iránt nagy a kereslet. De a szükséglet mindenkor megvan, ezt támasztja alá évtizedek pedagógiai tapasztalata. Mert lelkesedése többnyire ragályosnak bizonyult.
Nem készült tudatosan tanári pályára (alkatától idegen volt a "mi leszek, ha nagy leszek?" típusú kérdésekkel való foglalkozás), mégis, egykori növendékei minőségi mérlegét tekintve, a leghatásosabbak közé tartozott. Mert "Melinda-óra" lett, amit tartott, bármiről is szólt. Kiváló adottságai birtokában aligha érezhette át a mérsékeltebb képességűek korlátait, s ennél tanácstalanabbá csak az igénytelenség tette. Számára érthetetlen és felfoghatatlan volt, hogy valaki ne akarjon a lehető legtöbbet tudni a zenéről, a legközelebbi kapcsolatba kerülni - műveiken keresztül - a legnagyobbakkal. Kevesen voltak képesek kivonni magukat bűvköréből, s így személyiségének köszönhetően az órák inspiráló légkörben zajlottak. Érzékeny volt a tehetség bármilyen megnyilvánulására (külön érzéke volt az őszinte kifejezés iránt!). Legendás, mi mindent volt képes bezsúfolni az index megjegyzés-rovatába kedves növendékei dicsérő jellemzéséül. Tette mindezt olyan kortalanul, oly hosszú időn keresztül állandó magasfeszültségben, hogy alig vettük észre, hogy a - Kroó András találó jellemzésével - "tüneményes, kamaszosan hebrencs idős hölgy" lassanként eltávolodott mindennapi életünkből.
Fittler Katalin
A szélsőségek embere volt. Rendkívüli adottságok birtokában élt hasonló életet, mint kortársai közül a kevésbé kiválasztottak. A Zeneakadémia évkönyveiben nehéz nyomon követni a több tanszakon feltűnő, tanulmányait időszakosan szüneteltető, majd folytató növendék pályáját. Először az 1933/34-es évkönyvben olvashatjuk nevét (akkor még Kaindl Melindaként): hétévesen a Senn Irén vezetésével működő gyakorló osztályban Franck Klára tanította. Néha magánúton tanult, néha édesanyja irányításával - aki haláláig követendő eszmény maradt számára -, s középiskolásként felnőtt kamarapartnerei jóvoltából tett szert jártasságra a kamarazene világában is. 1945 után érettségizett, majd a Zeneakadémiára járt - egyházzenét Bárdos Lajosnál tanult, a karnagyképzőt Ferencsik Jánosnál kezdte, zeneszerzésre Viski Jánoshoz járt.
1949-ben kapott diplomát középiskolai ének- és zenetanárképző szakon. A megkezdett, abbahagyott, majd folytatott stúdiumok arra engednek következtetni, hogy érdeklődése mindig utat próbált törni magának a lehetőségek hálójában, többnyire gyakorlati "cél" nélkül, pályaépítő tervek híján. (Az elhivatottság ebben az esetben a zenélés iránti feltétlen odaadásban nyilvánult meg.)
Szolmizálni nem tudott, így adódott, hogy I. éves korában a kiírt szolfézsverseny legmagasabb kategóriájába jelentkezett, ahol már nem volt szabad szolmizálni. Helyettes karnagy és korrepetítor a SZOT-kórusnál, majd a Zeneakadémián, először énektanárok mellett, majd a karvezetés tanszakon. 1955-től óraadó, majd 1957-től kinevezett szolfézstanár volt, 1989-es nyugalomba vonulásáig.
1959-től lépett fel orgonistaként, 1962-től rendszeresen koncertezett országszerte. Élete nagy élményei közé tartozott az a két-háromhetes körút, amelynek során Anglia és Skócia nagy orgonáin játszott (1965, 1968). Kedvvel és invenciózusan improvizált - gyakran úgy állította össze koncertjei műsorát, hogy a második rész improvizáció legyen. Később azzal lepte meg hallgatóit, hogy énekelt is saját kíséretével.
"Komponálok hébe-hóba, szerencsére nem mindig a fióknak" - vallotta szerényen. Műveinek java része orgonamű, dal, kamaradarab. Szövegfordítóként főként "A dal mesterei" köteteiben találkozunk nevével. Valaki, aki szolgálatnak érezte a művészetet, bár a fennkölt meghatározás idegen volt tőle - odaadó alázattal, egyszersmind személyes rajongással volt képes közelíteni a nagyságokhoz, elsősorban a mindenekfelett nagyra becsült Bach zenéjéhez. Tudott lelkesedni - óriási adomány ez, főképp akkor, ha van rezonáló közeg, amellyel megoszthatók az élmények. Egyéniség volt olyan korban, amikor nincs az ilyesmi iránt nagy a kereslet. De a szükséglet mindenkor megvan, ezt támasztja alá évtizedek pedagógiai tapasztalata. Mert lelkesedése többnyire ragályosnak bizonyult.
Nem készült tudatosan tanári pályára (alkatától idegen volt a "mi leszek, ha nagy leszek?" típusú kérdésekkel való foglalkozás), mégis, egykori növendékei minőségi mérlegét tekintve, a leghatásosabbak közé tartozott. Mert "Melinda-óra" lett, amit tartott, bármiről is szólt. Kiváló adottságai birtokában aligha érezhette át a mérsékeltebb képességűek korlátait, s ennél tanácstalanabbá csak az igénytelenség tette. Számára érthetetlen és felfoghatatlan volt, hogy valaki ne akarjon a lehető legtöbbet tudni a zenéről, a legközelebbi kapcsolatba kerülni - műveiken keresztül - a legnagyobbakkal. Kevesen voltak képesek kivonni magukat bűvköréből, s így személyiségének köszönhetően az órák inspiráló légkörben zajlottak. Érzékeny volt a tehetség bármilyen megnyilvánulására (külön érzéke volt az őszinte kifejezés iránt!). Legendás, mi mindent volt képes bezsúfolni az index megjegyzés-rovatába kedves növendékei dicsérő jellemzéséül. Tette mindezt olyan kortalanul, oly hosszú időn keresztül állandó magasfeszültségben, hogy alig vettük észre, hogy a - Kroó András találó jellemzésével - "tüneményes, kamaszosan hebrencs idős hölgy" lassanként eltávolodott mindennapi életünkből.
Fittler Katalin
| Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 2005 |
Este jő, szürkül bé - Török Erzsi színpadon és stúdióban
(Nightfall, dusk - Erzsi Török on stage and in studio) |
Hungaroton | HCD 32375 |