Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Zétényi Tamás


cselló

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1985
Együttes
Weboldal

 
Zétényi Tamás ötéves kora óta csellózik. A Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola tanulójaként 2004-ben megnyerte a Starker János Gordonkaversenyt, majd a Zeneakadémia hallgatója lett. Tanult Berlinben az Universität der Künste-n, és a New York állambeli Bard College-ban is. Jelenleg a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója.

A 2010-11-es tanévben „Visiting Fellow”-ként tért vissza a Bard College-ba, ahol kamarazenei együttesekkel foglalkozott és koncertezett. Szólistaként több európai országban és az USA-ban is fellépett, többek között Liszt műveiből összeállított szólóestet adott Washingtonban, a Library of Congress hangversenytermében. Játszott neves zenekarokban is, mint az Európai Ifjúsági Zenekar, vagy a Malaysia Philharmonic Orchestra.

A Kalmia String Quartet tagjaként több lemezfelvételt készített, és számos koncerten szerepelt, többek között Bostonban a Jordan Hallban. 2011 óta a Classicus Ensemble tagjaként a Közép-európai Egyetem Artist-in-Residence programjának előadója. A FUGAkoncertek és a CentriFuga kortárs zenei műhely koncertjeinek rendszeres közreműködője.

2023 decemberében Artisjus-díjjal ismerték el előadóművészi tevékenységét.