Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tarkövi Gábor


trombita

Születési hely
Esztergom
Születési dátum
1969
Weboldal

 
Tarkövi Gábor 1969-ben született Esztergomban. Csolnokon nevelkedett zenész családban, első trombitaóráját kilenc évesen kapta édesapjától, Tarkövi Istvántól. A faluban nagy hagyománya volt a sváb fúvószenének, ami zenei pályája szempontjából meghatározónak bizonyult. Miután Horváth László tanítványaként elvégezte a Richter János Győri Zeneművészeti Szakközépiskolát, a Liszt Ferenc Tanárképző Főiskolán Geiger György növendéke lett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Varasdy Frigyesnél folytatta tanulmányait. Legfontosabb tanárai közé tartoznak még Kurtág György és Hans Gansch.

Váltó- szólótrombitásként a Württembergi Filharmonikus zenekarnál kezdett, ’94-ben a Berlini Szimfonikusokhoz (mai Konzerthausorchester), majd ’99-ben a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarához került szólótrombitásként. 2004 óta a Berlini Filharmonikusok szólótrombitása.

Zenekari munkája mellett rendszeresen játszik kamarazenét, a Pro Brass és az Austrian Brass Connection rézfúvósegyüttesekben és az általa alapított Wien-Berlin Brass Quintettben. Ezen kívül világszerte elismert szólista, rendszeresen koncertezik Európában, az USA-ban és Ázsiában. Szólistaként olyan neves zenekarokkal lép fel mint a Berlini Filharmonikusok, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és a Kínai Nemzeti Filharmonikusok.

Rendszeresen együtt dolgozottt Sir Simon Rattle, Bernard Haitink, Lorin Maazel, Mariss Jansons, Zubin Mehta és Seiji Ozawa világhírű karmesterekkel. A Berlini Filharmonikusok Herbert von Karajan Akadémiájának tanára, világszerte ad mesterkurzusokat.

2008 óta exkluzív szerződése van a svájci Tudor Classics kiadóval, együttműködésük során két CD jelent meg: az “Italian Trumpet Concertos“ Mojca Erdmannnal, a “Classical Trumpet Concertos” a Bambergi Szimfonikusokkal, Karl-Heinz Steffens vezetésével. Mindkét Produkció kiérdemelte a kritikusok és a szakma elismerését.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2007 On the Road Magánkiadás SC2-12-02 Saját
2009 Italian Trumpet Concertos Tudor SACD 7161 Saját
2010 Trumpet Concertos - Haydn, Hummel, Mozart, Neruda Tudor SACD 7169 Saját
2014 Arioso & Brillante Tudor SACD 7184 Saját