Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Weisz János


zongora

Születési hely
Paks
Születési dátum
1971
Együttes

 
1971. október 14-én születtett Pakson. Általános iskolai tanulmányai mellett a paksi zeneiskolában tanult zongorázni, melyet később, a középiskolai évek alatt magánúton folytatott. Ebben az időszakban alakult meg első zenekara, melyben két testvérével együtt játszott, akik szintén a paksi zeneiskolában tanultak fúvós hangszereken. Egyetemi tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen kezdte meg közgazdász szakon. Egyetemi évei alatt is aktívan zenélt, 1993-tól Szabó Dánieltől, a pécsi születésű, USA-ban élő jazz-zongoristától tanult, később Oláh Kálmán, Nagy János és Kruza Richárd növendéke lett.