Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Vas Katalin


cselló

Születési hely
Születési dátum
1952

 
Vas Katalin 1952-ben született. Alsófokú zenei tanulmányait Csáth Emőkénél és Somló Kláránál végezte, ezt követően a Bartók Zeneművészeti Szakközépiskolába nyert felvételt, ahol Kertész Ottó növendéke lett. Tanulmányai alatt több országos és nemzetközi gordonkaverseny díjazottja volt.

A Zeneakadémián Friss Antal és Banda Ede voltak a mesterei, a kamarazenét pedig Kurtág György és Mihály András vezetése alatt végezte. 1976-ban diplomázott. Főiskolai tanulmányai alatt az Új Zenei Stúdió zenekarának csellistája volt, számos koncerten lépett fel szólistaként is.

Itt került kapcsolatba a Schola Hungarica énekkarral. Egy későbbi, franciaországi koncertjükön Katalin játszotta az egyik gregorian tétel szólócselló betétjét, amelyről hanglemez felvétel is készült.

1975-ben a Jeunesses Musicales világzenekar tagjaként európai hangversenykörúton vett részt.

1978-81 között férjével, Matuz Istvánnal és Gergely fiával hosszabb-rövidebb ideig Párizsban élt. A párizsi évek alatt gyakran lépett fel a 2E2M (dőző, dőzem), az Itininaire nevű együttesekben, a kutatóintézetben pedig hangszerének általa felfedezett hangzási lehetőségeit rendszerezte.

1982-ben hazaköltöztek Magyarországra, és megszületett második gyermekük.

Ezt követően Budapesten került kapcsolatba a 20. század nagy magyar zeneszerzője, Lajtha László itthon élő özvegyével, akitől megkapta a szerző egyik kvintettjének kéziratát, és azon fáradozott, hogy ezt a jelentős kamaraművet az Editio Musica megjelentesse. Később a Hungaroton két CD-lemezen adta ki ezeket a Lajtha-műveket, amelyeken Vas Katalin közreműködésével.

Repertoárjában nagy szerepet kaptak olyan idősebb és ifjabb magyar zeneszerzők művei is, mint például Farkas Ferenc, Pertis Jenő, Weber Kristóf vagy Szigeti István.


Oktatási tevékenysége a debreceni zeneművészeti főiskolán indult, majd a szegedin folytatódott. Budapesten a VII. kerületi Molnár Antal Zeneiskolában tanított, ahol Császár Valéria kolléganőjével megalakította az Erzsébetvárosi Vonósok Kamarazenekart, növendékekből, tanárokból. A zenekarral bejárták szinte egész Európát.

Pilisborosjenőn zeneiskolát alapított, melyet nyugdíjba meneteléig tagozatvezetőként irányított. 2004-ben megszervezte az Eufória című koncertsorozatot, a Jenő-napi koncerteket (amelyek egyikén az államtól kapott új hangversenyzongorát is felavatták), továbbá a rendszeres növendék-és tanári hangversenyeket.

Oktatói, tagozatvezetői tevékenységének elismeréseképpen 2005-ben megkapta a Pilisborosjenőért nevű kitüntetést. 2007-ben pedig a zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért az Artisjus-díjat. Nyugdíjazása után ismét aktívan koncertezett, Bach, Händel, Haydn, s természetesen kortárs magyar művek előadójaként.

Az évek során sokat szerepelt szólistaként az Országos Filharmónia koncertjein, a Schola Hungarica lemezfelvételein, a Zágrábi Biennálén, a Korunk Zenéje hangversenyein, valamint a Videovox és Hungaroton hanglemezein.

Emlékezetes, jellegzetes csellójátékát több LP és CD hanglemez, valamint rádiófelvétel őrzi.

2023. április 19-én, 70 éves korában hunyt el.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1990 Fiatal Zeneszerzők Csoportja 3.
(Young Composers' Group - 3)
Hungaroton SLPX 31144
2009 A XX. század hangjai
(Sounds of the 20th Century)
Hungaroton HCD 32598-99 2 CD