Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Berényi Bea


fuvola

Születési hely
Mohács
Születési dátum
1960

 
1960. Mohács - 2023. december

Berényi Bea Mohácson született 1960-ban. 10 éves volt, amikor Várhidy Györgyné irányítása alatt megkezdte fuvolatanulmányait a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, melyet Barth István növendékeként olytatott a pécsi Művészeti Szakközépiskolában. 1984-ben végzett fuvola kamaraművész-tanárként a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Dratsay Ákossal is. 1984-ben fuvolatanárként elhelyezkedett a Kecskeméti Kodály Iskola Zeneművészeti Szakgimnázumában, csakúgy, mint férje, Dratsay Ákos, akivel fuvoladuójuk több ezer koncertet adott a későbbiekben itthon és külföldön egyaránt. Felléptek többek között Hollandiában, Olaszországban, Finnországban és Indiában. Rendszeres fellépői voltak a Magyar Zeneművészeti Társaság Mini Fesztiváljának. Az először Országos Fuvolás Táborként, majd Augusztusi Zenei Napok néven ismert hódmezővásárhelyi fesztivál megalapítása is az ő nevükhöz kapcsolódik (1993). Duójuknak köszönhetően három alkalommal is megvalósult a Kodály Iskolában az Országos Fuvolás Találkozó. A számtalan koncert mellett 3 CD, valamint rádió- és televíziós felvételek is készültek játékukról.

Munkája elismeréseként több alkalommal is átvehette az Oktatási Minisztérium különdíját, 1994-ben pedig a Magyar Zenemávészek és Táncművészek Szakszervezetének különdíját is neki ítélték. A kortárs magyar zeneművek előadásáért a művészházaspár öt alkalommal részesült ARTISJUS-díjban, valamint Kecskemét városa 2008-ban Kodály Zoltán-díjjal, 2016-ban Tehetség-díjjal ismerte el művészi munkájukat. 2022-ben Duójuk Artisjus Előadóművészi Díjban részesült.

Berényi Bea 2023 decemberében, életének 64. évében hunyt el.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2002 Gémesi Géza művei
(Works by Géza Gémesi)
Hungaroton HCD 31940