Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Anda Géza


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1921
Weboldal

 
1921. november 19. Budapest - 1976. június 14. Zürich

Zongoratanulmányait 12 évesen kezdte, tanárai Stefániai Imre, Hegyi Emánuel és Keéri-Szántó Imre voltak. A budapesti Zeneakadémián 1939 és 1941 között Dohnányi Ernő és Weiner Leó növendékeként tanult.

1939-ben, 18 évesen mutatkozott be Budapesten, Brahms B-dúr zongoraversenyét adta elő a Philharmonia Zenekarral, Willem Mengelberg vezényletével.

1940-ben Liszt-díjat nyert, egy évvel később ösztöndíjjal Berlinbe utazott. A német fővárosban César Franck Szimfonikus variációival debütált a Berlini Filharmonikusok hangversenyén. Játékával az est karmesterét, Wilhelm Furtwänglert is lenyűgözte.

1942-től Zürichben élt, 1943-ban feleségül vette Hortense Bührlét, 1955-ben megkapta a svájci állampolgárságot. Megismerkedett Edwin Fischerrel, aki Mozart zongoraversenyeit a hangszer mellől dirigálta - ezt a módszert később Anda is alkalmazta. Az elsők között vette repertoárjára Mozart összes zongoraversenyét - beleértve a korai műveket is -, a 60-as években a salzburgi Camerata Academicával készített felvételeit ma is a hanglemezkiadás mérföldköveiként tartják számon. Minden alkalommal a saját maga által komponált kadenciákat játszotta, ezeket 1973-ban meg is jelentette.

1951-től rendszeresen fellépett a salzburgi fesztiválon. Ebben az időben főként romantikus szerzők virtuóz darabjait tartotta repertoárján, Liszt, Brahms, Grieg, Csajkovszkij és Rahmanyinov művei mellett elsősorban Schumann előadásai keltettek nagy visszhangot.

1957-ben egy koncerten mutatta be Bartók három zongoraversenyét Ernest Bour vezényletével. Az I. zongoraversenyt ezen a koncerten játszotta először. A II. és a III. zongoraverseny Fricsayval közös felvételéért hanglemezdíjat kapott (Grand Prix du Disque).

1953 és 1955 között mesterkurzusokat tartott a salzburgi Mozerteumban, 1960-tól átvette Edwin Fischertől a luzerni mesterkurzusok irányítását. 1969-től Zürichben tanított.

1967 óta többször szerepelt Magyarországon, a közönség és a kritikusok mindannyiszor lelkesen ünnepelték.

Széles repertoárjából főleg Mozart és Bartók interpretációit értékelték; elsőként játszotta lemezre a két szerző összes zongoraversenyét. Gyakran játszotta még Beethoven, Schumann, Grieg, Brahms, Csajkovszkij és Rahmanyinov műveit is. Tagja volt a londoni Royal Academy of Music-nak. Több lemezdíjat nyert, legtöbb felvétele a Deutsche Grammophon gondozásában jelent meg.

1976. június 1-jén, Innsbruckban lépett utoljára színpadra.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
The Best Music of the Classical Era Classic CD 128
1999 Bernard Haitink, Royal Concertgebouw Orchestra: Live - The Radio Recordings N.M. Classics 97014 14 CD