Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Sárközi Lajos, ifj.


hegedű

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1991

 
Ifj. Sárközy Lajos hét generációs zenész családba született Budapesten 1991. április 29-én. Már kisgyerekként, 5 évesen elkezdett hegedülni tanulni eleinte édesapja irányításával, majd Szászné Réger Judit növendékeként. Tizenhárom évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába, ahol Perényi Eszter volt a mestere. 10 éves kora táján kezdett el ismerkedni a jazzmuzsikával, 11 évesen már Szakcsi Lakatos Bélával lépett fel, 15 évesen, 2006-ban pedig megnyerte a Bartók Rádió Radics Gábor Nemzetközi Jazz Hegedű Tehetségkutató Versenyét, a Zathureczky hegedűversenyt, a nemzetközi Telemann versenyt Lengyelországban, és megjelent első lemeze is "I am Only Fifteen" címmel.

17 évesen meghívást kapott a Nemzeti Filharmonikus zenekar élére, ahol együtt alkothatott Kocsis Zoltán zongorista–karmesterrel. 2015-ben megválasztották a Gipsy Philharmonic Orchestra élére művészeti vezetőnek és főprímásnak. 2013-tól a csatorna fennállásáig a Nóta tv zenei producere volt. A Rolling Stone szaxofonosa, Tim Ries oldalán végigturnézta az Egyesült Államokat.

Évekig játszott a Százéves Étteremben, ahova még a Berlini Filharmonikusok vonóskara is betért azért, hogy a játékát hallhassa, de Kocsis Zoltán is rendszeres vendégük volt. A koronavírus járvány miatt az étterem bezárt, így ezt az időt arra használta, hogy megalakítsa új zenekarát a Sárközy Gipsy Fevert, a formációban az alap szólóhegedű-bőgő-cimbalom trióhoz egy vonósnégyes is csatlakozott.

2019-ben együttesével döntősök lettek a Kamara Virtuózok klasszikus zenei televíziós vetélkedőn. Több fesztivál rendszeres fellépője, pl.: Cziffra Fesztivál, Fesztivál Akadémia, Kaposfest. Olyan együttesekkel zenélt együtt, mint a Nemzeti Filharmonikusok vagy az Óbudai Danubia Zenekar.

Díjak, elismerések:

2002, 2009 - Zathureczky Ede hegedűverseny I. díj
2005 - Telemann nemzetközi hegedűverseny I. díj
2006 - Radics Gábor jazzhegedűverseny I. díj
2013 - Lavotta János nemzetközi prímásverseny I. díj
2013 - MTVA különdíj
2014 - Junior Prima díj
2015 - Magyar Művészeti Akadémia különdíj
2021 - Cziffra György Fesztivál Tehetség-díj



 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2006 I'm only 15 Magyar Rádió MR 086 Saját