Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Hornai Anita


ének, furulya, fuvola

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Keszthelyen született, és ott végezte el alapfokú zenei tanulmányait. 1997 óta Budapesten él. 1997-1999 között az OSZK Zeneiskolában folytatott énektanulmányokat. 1999-2002 között az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió ének szakos hallgatója. 2003-2004-ig tagja volt a Ferenczi György és a Herfli Davidson együttesnek. Eddigi pályája során olyan művészek társaságában gyarapíthatta tudását és tapasztalatait, mint Babos Gyula, Fenyő Miklós, Tóth János Rudolf, Halász János, Fogarasy János, Jávori Vilmos, Marosi Zoltán, Ferenczi György, Fekete-Kovács Kornél. Vendégszerepelt Európa több országában (Ausztria, Németország, Lengyelország), valamint Jordániában.